Sport

Milák brutális úszással jutott döntőbe 200 pillangón

Milák Kristóf bejutott a 200 méteres pillangóúszás döntőjébe a kvangdzsui vizes világbajnokságon, miután az elődöntőben 1:52.96-os időt úszott. Ez volt a legjobb az egész mezőnyben.

Milák Kristóf hangos sikerét várják a vébén
Azt sem tartják kizártnak a szakírók, hogy megközelíti Michael Phelps világcsúcsát.

Milák a legjobb idővel (1:54.19) jutott be az elődöntőbe, míg Kenderesi tizenegyeddiként (1:56.82), így közös elődöntős futamba kerültek, a másodikba. Az már az első elődöntő alapján biztossá vált, hogy ha a 19 éves magyar hozni tudja a délelőtti idejét, akkor simán jut be a legjobb nyolc közé.

A dél-afrikai Chad Le Clos a tőle megszokott módon megint nagyon bekezdett, de a 2017-es budapesti vébén egy ezüstéremmel berobbanó Milák tartotta vele a lépést, miközben Kenderesi az ötödik helyen tempózott. 150 után nem volt kérdés, hogy Milák nyer, toronymagasan ráadásul, 1:52.96-tal övé volt messze a legjobb idő.  Le Clos lett a második a futamban, Kenderesi pedig a negyedik (1:56.25), összességében pedig holtversenyben a nyolcadik. Az ő döntős szerepléséről szétúszás dönt később, de majd csak a szerdai versenynap kezdetén, magyar idő szerint hajnali 3-kor.

Milák Kristóf közel két és fél másodperccel volt gyorsabb az egész mezőnynél, és egyébként a világ idei legjobbját úszta – a második legerősebb időeredmény is az övé 2019-ben.

Korábban a magyarok közül Kozma Dominik a hetedik lett 200 gyorson, azt a versenyt a kínai botrányhős, Szun Jang nyerte meg, miután a győztes litván Danas Rapsyst kizárták rossz rajt miatt. Késely Ajna pedig a hatodik lett 1500 gyorson.

Eredmény – vizes világbajnokság, 200 m pillangó, elődöntők

1. Milák Kristóf 1:52.96

2. Zach Harting (amerikai) 1:55.26

3. Daija Szeto (japán) 1:55.33

…8. Kenderesi Tamás és Antani Ivanov (bolgár) 1:56.25 

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik