Sport

Kozma Dominik is elmondta a véleményét a vizes vb botrányáról

A kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján nagy port kavart, hogy a férfi 400 méter gyorson ezüstérmes ausztrál Mack Horton az éremátadást követően nem volt hajlandó felállni a dobogóra, hanem letérdelt, így tiltakozva a pályafutása során sokadik alkalommal doppinggyanúba keveredett kínai Szun Jang győzelme ellen.

Az ügy kapcsán megszólalt Kozma Dominik, aki a második napon éppen az immáron tízszeres világbajnok kínai mellett úszott az előfutamban, végül ki is engedhetett és a nyolcadik idővel jutott tovább.

Megmondom őszintén, a dobogó az nekem szól, ezért én valószínűleg felálltam volna, Gabriele Dettit pedig egészen biztosan nem hagytam volna ki a gratulációból, hiszen óriásit úszott

– reagált az ausztrál cselekedetére Kozma, aki hozzátette, a háromszoros olimpiai bajnok kínai gyakorlatilag a teljes úszótársadalom számára ismeretlen.

Ezt az embert ignorálni kell. Egy szót nem beszéltünk vele soha, ő az egyetlen, akit hárman öltöztetnek, mindig egy másik úszó hozza helyette az akkreditációs kártyáját. Azt gondolom, egész Kína mögötte áll

– tette hozzá.

Szun legutóbbi ügyéről annyit lehet tudni, hogy a vádak szerint csapatának egyik tagja összetörte a doppingellenőrök által levett fiolákat, ám az ügyben egyelőre semmilyen büntetést nem szabtak ki rá – formális hibákra hivatkozva.

Ha én kétszer nem jelenek meg, akkor azonnal eltiltanak, nemcsak hat hónapra, hanem legalább két évre. Utána pedig még a szövetség is úgy megbüntetne, hogy az életben soha többet nem tudnék visszatérni. Itt van például a brazil esete, aki anabolikus szteroiddal bukott meg és gyakorlatilag így is biztos, hogy ott lesz az olimpián

– utalt a két éve Budapesten éppen a magyar 4×100 méteres váltót megelőzve második brazil csapatban is szereplő Gabriel Santosra.

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik