Sport

Újabb parádés egyéni csúcs, a 17 éves Késely Ajnáról szól eddig a vizes vb

Késely Ajna a negyedik idővel jutott döntőbe 1500 méter gyorson a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyinek második napján. A délelőtti selejtezőkben érdekelt magyarok közül Kozma Dominik 200 méter gyorson, Bohus Richárd pedig 100 méter háton folytathatja az esi elődöntőkben.

A férfiaknál 100 méter háton Bohus Richárd 54.07 másodperccel, egyéni legjobbjától mindössze nyolc századdal elmaradva kicsúszott az elődöntőből és a 18. lett, ám nem sokkal később kiderült, hogy mégis ott lehet az elődöntőben: történt ugyanis, hogy az olasz Simone Sabbioninak leszakadt a rajtnál a lábtámasza, ezért később egyedül úszta le a távot és be is jutott az elődöntőbe. Ugyanakkor mivel nem voltak ellenfelei és hullámai sem, ezért a vb illetékesei úgy döntöttek, hogy a két tartalék is úszhat a két elődöntőben.

Úgy kezdtem, ahogy terveztem, csak a végét nem bírtam. A lábaim nem vittek sajnos. Karral jól ment, talán azért, mert az idén kicsit többet dolgoztunk felsőtestre, kevesebb volt a lábazás, lehet, ez látszik. Sajnálom, ennél jobbat akartam, de most ez ennyi volt

– nyilatkozta a csalódott Bohus még Sabbioni kálváriája előtt.

Női 100 méter mellen Sztankovics Anna 1:08.64-gyel ugyan egyéni legjobbjától (1:08.05) nem sokkal maradt el, de ez csak a 22. helyre volt elég.

Itt nem is a helyezés volt a lényeg, hanem, hogy jobban fel tudjam építeni az úszásomat, mint mondjuk tavaly az Európa-bajnokságon. Azt gondolom, ez valamennyire sikerült is, bár talán az eleje kicsit lassabb lett. Ötvenen a tizenötödik idő az enyém, ott szeretnék elődöntőt úszni, na meg ott van még a vegyesváltó is

– mondta Sztankovics.

Kozma Dominik 200 méter gyorson közvetlenül a tízszeres világbajnok kínai Szun Jang mellett úszhatott. A két évvel ezelőtt a Duna Arénában hatodik magyar versenyző 150-nél még vezetett, de a végén kicsit kiengedett, így is 1:46.55-ös idővel összesítésben nyolcadikként ment tovább.

A végén rájöttem, hogy bőven van előnyöm, és kiengedhetek, ilyen talán még nem volt világbajnokságon. Nagyon várom a délutánt, ez a kétszáz jól megy. Ugyanúgy be kell csuknom a szemem és kizárni mindent

– mondta Kozma.

A délelőtti utolsó számba Késely Ajna 1500 méter gyorson ugrott medencébe: azt követően, hogy egy nappal korábban országos csúccsal lett negyedik 400 méter, a leghosszabb távon is bizonyított, remek formában van, hiszen egyéni legjobbját (16:03.22) alaposan megjavítva 15:54.48-cal ért célba.

Kicsit féltem ettől a számtól, mert úgy éreztem, a tegnapi nagyon sokat kivett belőlem, ráadásul az éjszaka a szúnyogokkal is megküzdöttem. Kicsit nyögvenyelősen ment a bemelegítés, de Gyuri bácsi (Turi György) sokat bíztatott, és végül egy remek kis délelőtti úszás jött ki ebből

– mondta Késely, aki kedden úszhat az 1500 méter gyors fináléjában.

A döntőket és az elődöntőket közép-európai idő szerint 13 órától rendezik.

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik