Sport

A frissen honosított Szabó Szebasztián magyar csúcsot úszott

Négy magyar úszóért izgulhattunk a kvangdzsui világbajnokság hétfő délutáni úszóversenyeiben. Elsőként Bohus Richárd ugrott medencébe a 100 méteres hátúszás elődöntőjében, amelyben karriercsúcsot jelentő 53.94-et úszott, ám sajnos ez sem volt elég a döntőbe jutáshoz.

Nem sokkal ezután következett Szabó Szebasztián, aki 50 pillangón szerepelt a fináléban. A nap folyamán ebben a versenyszámban kínálkozott az első esély a magyar éremszerzésre. Ne feledjük; a szerbiai Zentáról nemrég honosított, de már évek óta Magyarországon edző Szabó a Mare Nostrum sorozaton bő egy hónapja megverte a szám Európa-bajnokát, az ukrán Govorovot is, és a debreceni országos bajnokságon 22.99-el országos csúcsot úszott.

Elsőként lépett rajtkőre az immár magyar sprinter és remekül elkapta a rajtot. Az ötven méter folyamán az amerikai Caeleb Dressel kiemelkedett a mezőnyből, hamar egyértelműsítette, hogy legyőzhetetlen, Szabó ellenben óriási csatában végig az élmezőnnyel tudott tartani. A rajt után csak egyszer, nagyjából a vége előtt 15 méterrel vett levegőt és

végül új országos csúcsot jelentő, 22.90-es idővel, az ötödik helyen csapott a célba.

Meg vagyok elégedve az idővel, az éremhez még sokat kell úsznom, fejlődnöm. Tegnapi úszásom kicsit stresszesebb volt, mint a mai. Szerintem tökéletes volt ez az úszás, jövőre, vagy két év múlva jobbra leszek képes. Honosításom miatt nem volt bennem különösebb bizonyítási vágy kifelé, csak magamnak akartam megfelelni

– nyilatkozott közvetlenül az úszása után Szabó.

Magyar eredmények

50 méter pillangó

1. Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 22.35
2. Oleg Kosztin (Oroszország) 22.70
3. Nicholas Santos (Brazília) 22.79
4. Michael Andrew (Egyesült Államok) 22.80
5. Szabó Szebasztián (MAGYARORSZÁG) 22.90
6. Andrij Govorov (Ukrajna) 22.91
7. Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 23.01
8. Andrej Zsilkin (Oroszország) 23.11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik