Sport

Vizes vb: Rasovszky hányt, Gyurta asztmás rohamot kapott a verseny közben

Megküzdöttek az elemekkel és az időjárással, de nem szereztek érmet a magyarok a nyíltvízi úszók 25 kilométeres viadalán a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság pénteki napján. A nőknél Olasz Anna a 6., Sömenek Onon Kata a 8. helyen végzett.

A vb fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre lévő Joszuban a nyíltvízi úszóversenyek zárónapján eső, hatalmas köd és 23 Celsius fok fogadta a legbátrabb sportolókat, akik nekivágtak a gyilkos távnak. A férfiaknál 24-en, a nőknél – akik kilenc perccel később ugrottak vízbe – 19-en indultak.

A versenyzőknek nemcsak a távval, hanem az elemekkel is meg kellett küzdeniük, mivel időről időre óriási eső zúdult a helyszínre, jelentős széllel kísérve. Csaknem két óra úszás után a mezőny szinte teljesen együtt volt a férfiaknál. Az 5 új kilométer világbajnoka, a 25 kilométer Európa-bajnoka azonban már nem volt köztük: Rasovszky Kristóf kétszer is hányt a verseny közben, így több mint kilenc kilométer megtétele után feladni kényszerült a viadalt.

Már tegnap a váltó végén is hánytam, úgy tűnik nem volt véletlen, sajnos nem tudjuk még az okát

– mondta Rasovszky Kristóf

A férfiak mezőnye körülbelül 18 kilométerig szinte teljesen együtt haladt, ekkor Gyurta Gergely kapcsolt magasabb fokozatra és 40 másodperces előnyre tett szert üldözőivel szemben az ekkor már folyamatosan szakadó esőben, az egyre nagyobb szél miatt emelkedő hullámok között. A nők versenyében mindkét magyar a középmezőnyben úszott, miközben hárman elléptek tőlük.

A 27 éves Gyurta folyamatosan növelte előnyét, 3500 méterrel a vége előtt már 1:23 perccel járt a mezőny előtt. Az utolsó kör megkezdésekor ugyanakkor látszott, hogy nem bírja a tempót, és úgy tűnt, rosszulléttel is küszködik. Fel is úszott rá gyorsan a boly, és könnyedén megelőzték. A versenyt elképesztően szoros hajrá végén, mindössze három századmásodpercnyi előnnyel a francia Axel Reymond nyerte.

Gyurta – aki végül a tizedik helyen ért célba – nem is tudott nyilatkozni, olyan sokat kivett belőle a táv. Mint kiderült, asztmás rohamot kapott a vízben, így az utolsó három kilométeren szinte nem is tudott levegőt venni.

Olasz Anna a nyíltvízi úszók nõi 25 kilométeres versenyén a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Joszuban 2019. július 19-én. MTI/Kovács Tamás

A nőknél a brazil Ana Marcela Cunha 2011, 2015 és 2017 után a negyedik világbajnoki aranyát gyűjtötte be ebben a számban. A dél-amerikai klasszisnak ez már a második sikere volt a Koreai Köztársaságban, miután korábban 5 kilométeren is nyert. Olasz Anna remek eredményt ért el és hatodik, míg Sömenek Onon Kata nem sokkal lemaradva tőle nyolcadik lett.

Még tegnap úgy éreztem, hogy milyen jól regenerálódtam az eddigi úszásaim után, de ma reggel úgy voltam vele, hogy sokkal inkább aludnék, mint öt órát úsznék. Aztán azt hittem az első három óra szokás szerint könnyű lesz, ehhez képest az első körben olyan brutális tempót úsztak, amire szerintem még nem volt példa. Körülbelül tizenöt kilométernél azt éreztem, hogy feladom, annyira fájt a vállam, de aztán körről körre haladtam, és végül az utolsó egyenesben úgy voltam vele, hogy lehajrázok mindenkit

– mondta Olasz Anna, aki minden számban rajthoz állt. Hozzátette, összességében jobb eredményeket várt magától, ugyanakkor az úszásával elégedett, ami nagyon jó előjel a jövőre nézve.

Rasovszky Kristóf Olasz Annával együtt szombaton már Kanada felé veszi az irányt, két nap múlva ugyanis 10 kilométeres világkupa futamot rendeznek a Lac Saint-Jean tónál.

(Kiemelt kép: Rasovszky Kristóf, miután feladta a versenyt a nyíltvízi úszók férfi 25 kilométeres távján MTI/Kovács Tamás)

Vízies vb, nyíltvízi úszás, 25 kilométer

Férfiak:
1, Axel Reymond (Franciaország) 4:51:06.2 óra
2. Kiril Beliajev (Oroszország) 4:51:06.5
3. Alessio Occhipinti (Olaszország) 4:51:09.5
…10. GYURTA GERGELY 4:52:57.5
Rasovszky Kristóf feladta a versenyt.

Nők:
1, Ana Marcela Cunha (Brazília) 5:08:03.0 óra
2. Finnia Wunram (Németország) 5:08:11.6
3. Lara Grangeon (Franciaország) 5:08:21.2
…6. OLASZ ANNA 5:11:51.5
…8. SÖMENEK ONON KATA 5:11:54.7

Ajánlott videó

Olvasói sztorik