Sport

Üzent szurkolóinak az elütött magyar triatlonos

Kórházba kellett szállítani szombaton a világbajnoki sorozat hamburgi állomáson Bicsák Bencét, miután kerékpározás közben pechesen elütötte egyik ellenfele.  A legjobb magyar triatlonos karrierje során már többször bukott, de versenyről először kellett kórházba vinni.

A 23 éves versenyző – aki a ranglistákon messze a legelőkelőbb helyen áll a magyarok közül – az MTI-nek elmondta: a hamburgi kórházban a röntgen megállapította, hogy nincs törése, az ultrahangos és MR-vizsgálatra viszont csak Magyarországon kerül majd sor.

Apukám és anyukám is orvos, otthon, Zalaegerszegen várnak még rám vizsgálatok, de a kezdeti sokk már elmúlt. Az a fontos, hogy törésem és komolyabb szakadásom sincs, bicegve pedig sétálni is tudok. Ezt megelőzően egyszer már ültem mentőben is, de kórházba most vittek először. Ott öt órát feküdtem a hordágyon, amíg sikerült összevarrni a sérült térdemet

– árulta el Bicsák Bence, aki hétfőn utazik haza Hamburgból.

A balesettel kapcsolatban elmondta: esélye sem volt elkerülni a bukást, hiszen előtte és mögötte is estek.

Hamburg előtt már gyorsítottunk és iktattunk be regeneráló időszakot is. Ennek köszönhetően nagyon jó erőben éreztem magam. A kerékpározás során tekertem az élen is, aztán jött volna az erősségem, a futás, de sajnos már nem derülhetett ki, hogy mindez mire lett volna elég a végelszámolásnál. Az egyik kanyarban kicsúszott egy társam, és többeket magával vitt. Mivel bolyban haladtunk, az érkezők sem tudták elkerülni az esést. Én próbáltam megkapaszkodni a kordonban, nem átesni másokon, ami sikerült is volna, ha egy összeillesztés nem találja éppen telibe a térdemet

– emlékezett vissza a triatlonos, aki először nem is érezte, hogy milyen nagy a baj.

Azonnal felálltam, hogy megkeressem a kerékpáromat, és menjek a többiekkel. Először a bringámat láttam meg, majd a térdcsontomat a felszakadt bőr alatt, utána aztán jött a fájdalom is

– mondta. Bicsák elszállítását nehezítette, hogy a mentősök egy ott parkoló kamiontól nem tudták azonnal kórházba indulni vele.

A triatlonos elárulta: a sérülés miatt csak az edzésprogramja változik – napokig úszni, kerékpározni és futni sem tud -, de nagyon bízik benne, hogy a versenyszezonját nem érinti. A következő feladat elméletileg jövő hét végén várna rá, amikor Edmontonban lesz a következő vb-verseny. A tervek szerint oda vasárnap indultak volna, de mivel a varratot csak valamikor ezen a héten lehet kiszedni egészen biztosan csúszik az utazás.

Történelmi magyar siker a triatlonosok vb-sorozatában
Bicsák Bence mostani érmével több legyet ütött egy csapásra.

Bicsák a sportágban május közepén, a jokohamai futamon, első magyarként szerzett érmet – harmadikként zárt – a vb-sorozatban. A pécsiek versenyzője a világranglistán a 16. helyen áll, a vb-sorozatban viszont a 9., míg az olimpiai kvalifikációban a 10. pozíciót foglalja el.

(Kiemelt kép: triatlon.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik