Sport

Könnyek között búcsúzott a válogatottól a magyar kosaras

A magyar női kosárlabda-válogatott szombat délután 72–56-ra kikapott Belgiumtól az Európa-bajnokságon, ezzel biztossá vált, hogy az olimpiai selejtezőkről is lemarad.

Vége az olimpia álomnak a magyar kosárcsapat számára
Egy jó negyed után összeomlott a női kosárlabda-válogatott.

A mérkőzés után a csapat centere, Horti Dóra állt a kamerák elé, nyilatkozata közben pedig a könnyeivel küszködve árulta el, hogy minden bizonnyal a szombati volt az utolsó meccse a válogatottban. Horti számára azért is lett érzelmes a búcsú, mert a 2015-ös Eb után négy éves kihagyással tért vissza a nemzeti együttesbe, hogy a megfiatalított válogatott útját egyengesse.

Székely Norbert szövetségi kapitány csapata centeréhez hasonlóan pozitívan értékeli, hogy legjobb nyolc közé jutott a csapata

Sok problémánk volt, de kezeltük őket, és újra a nyolc közé kerültünk az Eb-n. Erre büszkének kell lennünk. Jó úton járunk, és remélhetőleg Európa legjobbjai közé emelkedünk a következő két-három évben

– jelentette ki a szakvezető, kiemelve a fiatal magyar kosárlabdázókat, akik közül a 20 év alatti Lelik Réka vagy Pusztai Petra már a felnőtt csapatot erősíti.

A 2001 után ismét negyeddöntőbe jutott válogatott megnyerte első két meccsét Nisben, majd harmadik csoportmeccsén, a negyeddöntőben és az alsóházi rájátszásban is alulmaradt. Összességében két győzelemmel és három vereséggel a 7-8. helyen zárta az Eb-t.

Végeredmény – női kosárlabda Európa-bajnokság, helyosztó

Belgium-Magyarország 72-56 (12-17, 27-8, 18-12, 15-19)

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik