Tóth Krisztián harmadik helyen végzett a cselgáncsozók 90 kilogrammos kategóriájában a Nápolyban zajló 30. nyári Universiadén, melyen ő az első magyar érmes.
A nyitóünnepség magyar zászlóvivője az első mérkőzésén kikapott, a folytatásban viszont a bronzmeccsig küzdötte magát. A helyosztón a török Sismanlar Mert győzte le ipponnal.
Sajnálom az első meccset, ahol tompa voltam. Ez annak is köszönhető, hogy járatkésés miatt 26 órás út után érkeztünk meg Nápolyba. Utána már dacból is küzdöttem. Most már csak arra vágyom, hogy kialudjam magam
– nyilatkozta versenye végén a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség tájékoztatása szerint a Testnevelési Egyetem 25 éves dzsúdósa.
A magyar női kosárlabdacsapat, mely szerdán a cseh együttestől két ponttal kapott ki – csütörtökön Japán ellen lépett pályára, és simán, 61-47-re veszített.
A magyar küldöttségben 38 felsőoktatási intézmény 160 sportolója kapott helyet. Az egyetemisták olimpiájának nevezett nápolyi eseményen a magyar fiatalok 12 sportágban – atlétika, íjászat, cselgáncs, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, röplabda, tekvondó, tenisz, torna, úszás, vívás és vízilabda – versenyeznek.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Ian Langsdon