Sport

16 éves magyar tornász nyert bronzérmet az Európa Játékokon

A tornász Péter Sára bronzérmet szerzett az ugrás döntőjében a minszki Európa Játékokon, írja az MTI. A Postás SE jövő héten 17. születésnapját ünneplő versenyzője a selejtezőből az első helyen került a szer vasárnapi, hatos döntőjébe, ahol aztán a szlovén Teja Belak és az egyéni összetettben győztes orosz Angelina Melnyikova mögött lett harmadik.

Az volt a célom, hogy a dobogón végezzek. Az első, erősebb ugrásom jól sikerült, bár kicsit mély volt a leérkezésem. A második gyakorlatomon nehezítettünk, egy újabb technikát vettünk elő. Mindkét gyakorlatomban van még, tovább kell fejlődnöm mindkettőben

– mondta az MTI-nek.

Lőrincz Viktor Fotó: MTI/Czagány Balázs

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor bronzérmet nyert. A BHSE Európa-bajnoka és kétszeres világbajnoki bronzérmese vigaszági győzelmét követően fél órával a helyosztón a horvát Ivan Hukleket verte magabiztosan, 7-1-re.

A 2016-ban olimpiai ötödik birkózó Torba Erik (60 kg) ezüstje és bátyjának, Tamásnak (77 kg) a bronza után a harmadik magyar birkózóérmet nyerte az EJ-n.

A magyarok 16 éremnél (4 arany, 6 ezüst, 6 bronz ) járnak az Európa Játékokon.

A nyitóképen Péter Sára, a fotó még az áprilisi Eb-n készült. Fotó:  Foto Olimpik/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik