Sport

A Veszprémnél csak egy jobb kézicsapat van a BL-történelemben

Érdekes táblázatot posztolt szombaton délelőtt a Veszprém kézilabdacsapatának Facebook-oldala. Aszerint rangsorolták a csapatokat, hogy a Bajnokok Ligájában az összes lejátszott mérkőzés alapján mely klubok a legjobbak.

Ebben az összevetésben a Barcelona végzett az élen, mögötte a Veszprém a második a sorban.

A sorrendet vélhetően a szerzett pontszámok alapján állították fel. A Veszprém az eddig a sorozatban lejátszott 278 mérkőzéséből 188-at nyert meg, 14 döntetlen és 76 vereség mellett, ami 70,7 százalékos győzelmei hatékonyságot jelent.

Az eredményeket 1993-tól nézték, ekkor váltotta fel a BEK-et a Bajnokok Ligája.

A Veszprémnek még nem sikerült megnyernie a BL-t, 2002-ben, 2015-ben, 2016-ban és 2019-ben is ezüstérmes volt a magyar csapat. A Barcelona egy BEK-győzelemel együtt összesen kilencszer volt aranyérmes, amivel az örökrangsort is vezeti.

Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.