Sport

Szombaton biztosan lesz magyar érem birkózásban

A kötöttfogású Torba Erik megnyerte, Lőrincz Tamás pedig elveszítette elődöntőjét a minszki Európa Játékok birkózótornáján, melyen így előbbi szombaton az arany-, utóbbi pedig a bronzéremért mérkőzhet.

A 60 kilogrammban szereplő Torba délelőtt két magabiztos győzelmet aratott, mielőtt a legjobb négy között a georgiai Dato Chkhartishvili állta útját. Nagyot küzdöttek egymással, már 5-4-re vezetett két és fél perc után a georgiai birkózó, amikor Torba át tudta őt fordítani a hátára. Ezzel 20 másodperccel a vége előtt fordított a magyar versenyző (6-5). Ezek után Chkhartishvili hisztizni kezdett, mire a bírónak kellett erélyesen figyelmeztetnie, hogy a szőnyeg csapkodása helyett folytassa a küzdelmet, aminek utolsó másodpercei leperegtek, Torba pedig döntőbe jutott.

Nagyon boldog vagyok, van már sok bronzérmem, de ez az első világverseny, amelyiken finálézhatok. A meccsen a videózás nem zökkentett ki. A második menet előtt Sike András kérte, hogy fárasszam ki, tegyem alá bátran a kezem és sikerült a végén az akcióm. Most pihenek egy nagyot, aztán nekiugrok az orosznak a döntőben

– összegzett Torba a döntőbe jutása után.

Kevéssel utána szólították szőnyegre a háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamást (77 kg), aki órákkal korábban zárult negyeddöntős összecsapását követően csak annyit mondott, hogy nagyon elfáradt. Az első menetben nem sok érdemi esemény történt, a második három percben viszont Lőrincz ment előre, nem akarta, hogy visszaintsék, ám nagy igyekezetében két indítását is megkontrázta a roppant erős és stabilan birkózó Karapet Csaljan, aki végül biztosan, 4-1-re győzött.

Megérdemelt az örmény győzelme, ez egyértelmű. Semmi sem alakult jól nekem ezen a versenyen, a fogyásom nem volt jó, két napja hasmenésem volt, délelőtt begörcsölt a vádlim. Most próbálok pihenni, holnap pedig győzni, mert éremért jöttem ide

– mondta Lőrincz Tamás.

A nap harmadik magyarja, Krasznai Máté (67 kg) első meccsén gyorsan veszített, este pedig kiderült, hogy véget ért számára a verseny, miután ukrán legyőzője nem került fináléba.

Szombaton Torba és Lőrincz Tamás mellett Lőrincz Viktor (87 kg) és Kiss Balázs lép (97 kg) szőnyegre a minszki Sportpalotában.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik