Sport

Két magyar is dobogósként zárt a Tour de Hongrie-n

Krists Neilands nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpárversenyt, miután a vasárnapi zárószakaszon megőrizte a sárga trikót. Dina Márton a második, Valter Attila pedig a harmadik helyen végzett.

A Kecskeméttől Székesfehérvárig tartó 169 kilométernek 108-an vágtak neki, ám a pénteki második félszakasz hajdúszoboszlói sprintjének győztese, a cseh Alois Kankovsky (Elkov-Author) a lassú rajt után, még az éles indítás előtt bukott,é s feladta a versenyt.

A 608 méter szintkülönbséget tartalmazó táv során előbb Dunaföldváron várt gyorsasági részhajrá a mezőnyre, majd a 7,1 km hosszú székesfehérvári kör négyszeri megtétele alatt további két sprintet teljesítettek.

Az éles rajt után tíz perccel egy háromfős szökés, a lengyel Michal Paluta (CCC Development Team), a cseh Tomás Kalojíros (AC Sparta Praha) és a szerb válogatott Marko Danilovic tekert el a mezőnytől, és három és fél perc fölötti előnyt alakított ki.

Az etapot Valter Attilát biztató aszfaltfelirat, vágtató gulyások, piros-fehér-zöld léggömb-kompozíciók és lovasíjászok is színesítették.

A Székesfehérvárra érkező mezőnyt 28 fok, felhős idő és fantasztikus hangulat fogadta. A négy kör megkezdésekor, a célvonalon történő első áthaladáskor már egy percen belül volt a mezőny a szökevényekhez képest. A két körrel későbbi sprintet is az élen töltötte a trió, ám a mezőny az Androni, a Neri Sottoli és a Kometa csapat vezetésével óriási sebességgel faragta a különbséget, s az utolsó 11 kilométerre érkezve utolérte őket.

A zárókörre fordulva megnyúlt a mezőny, négy kilométernél a Kometa diktálta a tempót, majd Neilands vezette fel csapattársát, a 2016-ban összetett győztes észt Mihkel Räimot. Végül a leggyorsabbnak a holland Wouter Wippert bizonyult – hajdúszoboszlói második helye után -, megelőzve a francia Hugo Hofstettert és Räimot.

Ez egy nagyon szép befejezés számunkra

– értékelt Wippert, aki elmondta, múlt héten hidegben versenyeztek, a Tour de Hongrie alatt viszont végig forróság volt.

Neilands a mezőnnyel ért célba, akárcsak Dina és Valter. A 24 éves lett bajnok két szakaszsikere és az összetett elsőség mellett a legjobb hegyimenőnek járó piros trikót is begyűjtötte, és a Tour de Hongrie első lett győztese lett.

“Azzal a céllal érkeztünk ide, hogy megnyerjük a versenyt, de őszintén szólva engem is meglepett, hogy a Giro d’Italia után ilyen jó formában vagyok” – emelte ki Neilands. A győzelem kulcsaként a csapatmunkát emelte ki. “Ez volt pályafutásom első összetett győzelme, ezért sosem fogom elfelejteni!” – tette hozzá.

A pontverseny győzteseként a zöld trikót a tavalyi összetett első olasz Manuel Belletti érdemelte ki. A legjobb magyart illető fehér trikót Dina nyerte a 890 kilométeres össztávú viadal végén.

Nagyon boldog vagyok és teljesen elégedett, örülök, hogy ilyen jól sikerült a bemutatkozásom a Kometában, és már alig várom a következő versenyeket a csapattal

– fogalmazott Dina. Elárulta: a válogatottal a minszki Európa Játékokon, a klubjával pedig egy spanyol egynapos viadalon indul legközelebb.

A hazai körversenyen Peák Barnabás 2017-es második helye után végzett újra magyar a dobogón.

“Nagyon hosszú volt ez a néhány kör a végén, a körpályán befejeződő versenyek mindig hektikusak” – fejtette ki az MTI-nek Valter. – “Egész nap boldogan tekertem, szuper érzés így befejezni ezt a Tourt. Bár nem nyertem, de kifejezetten örülök, hogy Marci előttem végzett, Neilands pedig egyértelműen nagyon erős volt. Ettől a két embertől nem rossz kikapni!”

A szakasz legjobb magyarja, Karl Ádám azt mondta: “korán fogtam jó pozíciót, de bezártak, és még az útról is leszorultam, onnan pedig már nem volt esélyem előretörni”.

Eredmények, 5. (utolsó) szakasz, Kecskemét-Székesfehérvár, 169 km:

1. Wouter Wippert (holland, EvoPro Racing) 3:53.47 óra
2. Hugo Hofstetter (francia, Cofidis) azonos idővel
3. Mihkel Räim (észt, Israel Cycling Academy) a. i.
4. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) a. i.
…12. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.
…15. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) a. i.
…35. Valter Attila (CCC Development Team) a. i.
36. Dina Márton (Kometa Cycling Team) a. i.

 

A 40. Tour de Hongrie végeredménye:
1. Neilands 21:13.00 óra
2. Dina M. 1:22 perc hátrány
3. Valter 1:26 p h.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik