Sport

A döntőben vágott vissza a Falco a három zakóért

A Szombathely hét ponttal legyőzte a házigazda Körmendet a férfi kosárlabda NB I döntőjében az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc szombati nyitányán.

A két Vas megyei csapat a 2007/2008-as idény után második egymás elleni döntőjére készült: 11 évvel ezelőtt a Szombathely szerezte meg eddigi egyetlen bajnoki címét.

A Falco idén könnyedén, 3-0-lal búcsúztatta a címvédő és sok sérültet nélkülöző Szolnokot az elődöntőben, így pihenten várhatta sorozatban harmadik fináléját.

Az alap- és középszakaszgyőztes, így pályaelőnyt élvező körmendiek ugyanakkor a vártnál nehezebben, 3-2-re verték meg a Pécset. Matthias Zollner vezetőedző számára az erőltetett menet mellett az is fejtörést okozhatott, hogy egyik kulcsemberére, a horvát Mario Delasra súlyos térdsérülés miatt már nem számíthat az idényben.

A szezonban a Falcót már háromszor legyőző Körmend tizedszer jutott be az NB I fináléjába, melyet háromszor nyert meg.

A 2018/2019-es döntőt a vendég Szombathely kezdte jobban, amely főként a válogatott Perl Zoltán révén 10-6-ra, majd 16-13-ra is vezetett. A házigazdák Ferencz Csaba triplájával egyenlítettek 18-18-ra, aki 11 évvel ezelőtt is ott volt a vasi végjátékban.

A második negyedben a magyar válogatott Govens Darrin kosaraival hét ponttal elhúzott Gasper Okorn együttese (22-29), ám a Körmend egy 9-0-s rohammal fordított. A nagyszünetben 40-37 volt az állás, az első félidő legeredményesebbje a hazaiakat erősítő Leyton Hammonds lett 12 ponttal.

Térfélcsere után maradt a kiélezett és közönségszórakoztató csata, váltakozva vezettek a csapatok, Hammonds pedig megszerezte 18. pontját.

A reklamáló Zollner technikai hibája tovább borzolta a kedélyeket, a záró játékrész 55-61-ről indult.

Ekkor a vendégek elsősorban Govensnek köszönhetően tíz pontra megléptek a Városi Sportcsarnokban (55-65), az előny azonban hamarosan elolvadt, így a hajrá is izgalmasan alakult.

Az utolsó perc 70-75-tel kezdődött, a szurkolók italt locsoltak be a pályára, takarítási szünet következett, a végeredményt pedig Váradi Benedek állította be két büntetővel.

Eredmény, döntő, 1. mérkőzés:

Egis Körmend – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 70-77 (18-21, 22-16, 15-24, 15-16)
A legjobb dobók: Hammonds 18, Price 16, Thames 12, illetve Govens 15, Perl 14, Reddic 13, Váradi 10

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó döntő második mérkőzését kedden vívják Szombathelyen.

 

a 3. helyért, 1. mérkőzés:
Szolnoki Olaj KK – Pécsi VSK-Veolia 68-106 (18-32, 20-27, 14-22, 16-25)

A párharc az egyik fél második győzelméig tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik