Sport

Férfi vízilabda: történelmet írt és BL-döntős a Ferencváros

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata története legnagyobb sikerét elérve bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A találkozó elején értékesítették első emberelőnyüket a spanyolok, majd növelték is előnyüket. Varga Zsolt a következő emberfór előtt kikérte első idejét, a figurát pedig Kállay Márk fejezte be. Ezt követően a kapuban Vogel Soma több fontos védést is bemutatott, majd két másodperccel a negyed végét jelző dudaszó előtt Nikola Jaksic centerből, két védővel a hátán egyenlített.

A második felvonást mindkét csapat fórral kezdte, de csak a spanyoloknak sikerült élniük a lehetőséggel. A következő percek a védekezésről szóltak, majd Vámos Márton óriási góllal egyenlített. A folytatásban itt és ott is kimaradtak a lehetőségek, emberelőnyök.

A nagyszünet után újra a spanyolok kerültek előnybe, Martin Famera iszonyatos erővel lőtt a hálóba. A válasz gyorsan jött, egy szép összjáték után Jaksic közelről talált be. Egy spanyol megúszás végén Perrone brusztolta be a labdát, az FTC viszont egy már-már veszni látszó emberelőny lezárásaként, Pohl Zoltán góljával újra egyenlített. A rivális Josip Vrlic briliáns centergóljával került újra előnybe.

A zárófelvonás első percének végén ötmétereshez jutott a Barceloneta, Alvaro Granados pedig nem hibázott (7-5). Egy jókor időzített emberhátrányos védekezés után a csapatkapitány Varga Dénes is jó pillanatban villantotta meg klasszisát: az addig önmagához képest halvány olimpiai bajnok egy percen belül két fantasztikus góllal egyenlített.

És a Varga-show folytatódott: egy finom passzal lepte meg Jansik Szilárdot, aki nem hibázott, és ezzel a találkozón először előnybe kerültek a zöld-fehérek. Védekezésben ebben a periódusban szinte tökéletes volt a Ferencváros, elöl pedig a feltámadó Varga egy újabb gyönyörű egyéni akciógóllal eldöntötte az összecsapást.

Eredmény, férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, elődöntő:

FTC-Telekom Waterpolo – CNA Barceloneta (spanyol) 9-7 (2-2, 1-1, 2-3, 4-1)
gólszerzők: Varga Dé. 3, Jaksic, 2, Kállay, Vámos, Pohl, Jansik Sz. 1-1, illetve Granados 3, Fernandez, Famera, Perrone, Vrlic 1-1

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik