Sport

Akkorát udvarolt az ellenfél edzője a kéziválogatottnak, hogy mi is elpirultunk

Az olimpiai kvalifikáció szempontjából is kiemelkedően fontos a Magyarország-Ausztria női kézilabda világbajnoki selejtező, amelynek az első mérkőzését vasárnap Grazban, a visszavágóját pedig szerdán Zalaegerszegen rendezik, egyaránt 18 órától.

A jövő nyári tokiói olimpia biztos résztvevője lesz házigazdaként Japán, a tavaly decemberi Európa-bajnokság győzteseként Franciaország, valamint a november végén kezdődő kumamotói világbajnokság aranyérmese. Selejtezőt játszhat a világbajnokság 2-7. helyezettje, valamint további két válogatott Európából: a legutóbbi Eb azon két legjobb csapata, amely a vb-n nem kerül a hét közé, tehát a magyarok Európa-bajnoki hetedik helyezése ebből a szempontból is értékes volt.

A magyar és az osztrák együttes eddig 56 alkalommal játszott egymással, a mérleg magyar szempontból 43 győzelem, két döntetlen és 11 vereség. A magyarok a 2015-ös dániai vb selejtezőjében is az osztrákokat búcsúztatták, miután Stockerauban 13, Győrben pedig 15 góllal győztek

A nemzeti csapat korábban két alkalommal játszott Grazban: 1997. június 5-én kettő, másnap pedig egy góllal győzte le a házigazda osztrákokat barátságos meccsen. Zalaegerszegen is pozitív a válogatott mérlege felkészülési mérkőzéseken: bár 1994 augusztusában egy találattal kikapott a horvátoktól, később három győzelem következett, 2001 áprilisában az oroszok, majd 2001 és 2004 novemberében a szlovénok ellen.

A kilenc európai párharc győztesei részt vehetnek a november 29. és december 15. között sorra kerülő 24 csapatos világbajnokságon, amelynek biztos résztvevője a címvédő francia válogatott. Kim Rasmussen szövetségi kapitány korábban elmondta, talán soha nem volt még ennyi idejük egy tétmérkőzés előtt a felkészülésre, amióta Magyarországon dolgozik, hiszen a szövetség és a klubok összefogásának köszönhetően már május 21-én elkezdhették a közös munkát.

A meghatározó játékosok közül Kovács Anna jelezte, hogy ezúttal nem tud megfelelni az elvárásoknak, ezért nem szerepel a keretben, Planéta Szimonetta pedig kettős Achilles-műtét után gyógyul.

Elvárom a játékosoktól, hogy átérezzék a világbajnoki selejtező súlyát, hiszen nem selejtezősorozat előtt állunk, hanem egy oda-visszavágós párharcban kell kijutnunk a vb-re, amely nagy mértékben befolyásolja olimpiai kvalifikációs esélyeinket. Ellenfelünket nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, hiszen soha nem adja fel, nekünk viszont csakis a továbbjutás lehet a célunk

– mondta Rasmussen.

Az osztrákok kapitánya, a temesvári születésű Herbert Müller jól ismeri a magyar játékosokat, hiszen 2010 óta ő irányítja a Bajnokok Ligája-résztvevő Thüringer HC együttesét is.

„Nagyon nagy rajongója vagyok a magyar kézilabdának, mert úgy gondolom, a magyarországi képzés kiváló és rendkívül összetett. Válogatottjukban megfelelő arányban szerepelnek fiatal és tapasztalt játékosok, ráadásul többen visszatértek hozzájuk a sérülésüket követően” – nyilatkozta az osztrák szövetség honlapján.

Müller úgy fogalmazott, a magyarok gyenge pontjának megtalálása olyan, mint tűt keresni a szénakazalban, egyedül a beállók nem képviselnek világszínvonalat. A szakvezető hangsúlyozta, néhány játékosa nagyon jó szezont zárt a klubcsapatában, bár egy kicsit fáradtak, de lelkesen várják a selejtezőt.

Keretének tagjai közül csak Josefine Huber, a Thüringer HC beállója és Ines Ivancok, a Bietigheim balátlövője szerepel rendszeresen a Bajnokok Ligájában, a kapus Petra Blazek pedig román bajnok lett a Ramnicu Valceával.

„Meggyőződésem, hogy lépést tudunk tartani a magyarokkal, sőt akár gondot is okozhatunk a párharc esélyesének” – vélekedett a kapitány.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik