Sport

Két magyar is megmászna egy nyolcezrest

Három magyar hegymászó is rendkívüli célokat tűzött ki magának:

  • A Kalifa Alpin csapat tagjaként Lengyel Ferenc hegymászó a Himalájában található 8027 méteres Sisapangmát,
  • Varga Csaba nagyváradi hegymászó a 8080 méter magas Hidden Peak (Gasherbrum I) megmászását,
  • míg Héjja Bálint a Pamír-hegységben található Lenin-csúcsra indul sítalpakon az idei évben tűzte ki célul.

Varga Csaba elmondta, hogy eddig hat expedíción vett részt nyolcezres hegyeken, ebből hármat sikerült megmásznia oxigénpalack és serpák nélkül, 2013-ban pedig már sikerült feljutnia pótlólagos oxigén nélkül a 8035 méter magas Gasherbrum II-re.

Lengyel Ferenc hegymászó idei célja, hogy oxigénpalack nélkül érje el az első nyolcezresét, a világ 14-ik legmagasabb hegycsúcsát, a Himalájában található 8027 méteres Sisapangmát. A hegymászó elmondta, hogy hobbi szinten kezdett el a hegymászással foglalkozni, eddig az Alpok 82, négyezer méter feletti csúcsára jutott fel.

Héjja Bálint idei célkitűzése, hogy sítalpakon jusson el a Pamír-hegységben található 7134 méteres Lenin-csúcsra. Kiemelte, hogy magyar viszonylatban ritkaságnak számít a hétezres síalpinizmus. Magyar részről eddig Wetzl Péter jutott fel hétezres csúcsra sítalpakon, 2004-ben érte el a Kínában található 7546 méter magas Muztág Atát.

Klein Dávid újra nekimegy a világ második legmagasabb csúcsának
Reméljük most nem jön közbe semmi lavina, hó, szél, mennydörgés.

Varga Csaba júniusban kezdi expedícióját, Héjja Bálint Lengyel Ferenccel együtt júliusban indul a Lenin-csúcsra. Ezt követően Lengyel Ferenc augusztusban kezdi a Sisapangma megmászását és a tervek szerint szeptemberben éri el a csúcsot. A hegymászók a nyolcezer méter feletti hegycsúcsokon pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül másznak.

Kiemelt kép: MTI/Balazs Mohai

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik