Sport

Hamilton: Vagy harminc alkalommal közel voltam, hogy a falnak csapódjak

Tizenharmadik alkalommal indult a Formula-1-es idény egyik legnagyobb presztízzsel bíró versenyén, a Monacói Nagydíjon Lewis Hamilton, aki harmadszor pezsgőzhetett a dobogó tetejéről. Az ötszörös világbajnok a győzelem után azt mondta, ez volt pályafutása legnehezebb versenye.

A Mercedes ugyanis érdekeset húzott, amikor a 11. körben közepes keverékű gumikat rakott fel Hamilton autójára, akinek innentől kezdve folyamatosan taktikáznia és helyezkednie kellett, hogy maga mögött tartsa ellenfeleit.

Ez végül sikerült, de Hamilton a csapatrádióban többször is kifakadt, utólag viszont azt mondta, nem haragudott senkire, csak a verseny hevében volt idegesebb a kelleténél.

„Óriási nyomást éreztem a verseny alatt. Figyelembe véve az autót, a gumik állapotát, a stratégiát, a körülményeket, az engem üldöző Verstappent, mondhatom, hogy ez volt a legnehezebb kihívás, amivel versenyzőként szembesültem” – magyarázta Hamilton.

A Monacói Nagydíj lélektanilag is fontos volt neki, valamint a csapatnak, miután pár nappal korábban hunyt el Niki Lauda, akinek hatalmas szerepe volt abban, hogy Hamilton 2013 óta a német istállót erősíti.

Az előzmények és a rajtam lévő nyomás miatt minden esély megvolt arra, hogy betlizzek a versenyen, de elhatároztam magamban, hogy ez nem fog megtörténni. Aki itt fejre áll, az mindent elveszíthet. Szerencsére mentálisan erős vagyok, ami a csapatnak is jól jön. Verstappen nagyon jó versenyt futott, vagy harminc alkalommal közel álltam ahhoz, hogy a falnak csapódjak, amíg üldözött, úgyhogy igazán hálás voltam, amikor leintették a futamot.

Győzelmével Hamilton 17 pontra növelte előnyét csapattársa, az ezúttal harmadik helyen záró Valtteri Bottas előtt.

Kiemelt kép: Szaniszló Róbert/ NurPhoto

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik