Sport

Öngyilkosságot követett el a 21 éves bolgár birkózólány

Öngyilkosságot kísérelt meg Biljana Dudova háromszoros Európa-bajnok bolgár birkózó.

A mindössze 21 éves sportolónő hazája szövetségének csütörtöki tájékoztatása szerint két napja próbált meg önkezével véget vetni életének, jelenleg viszont már jobban van.

„Jól vagyok, itthon gyógyulok” – olvasható a közleményben Dudova rövid nyilatkozata. A szövetség jelezte, hogy a sportolót egy pszichológus segíti majd a felépülése során, mely legalább egy hónapot vesz igénybe, így kihagyja a hétvégi országos bajnokságot is.

Dudova 2017-ben 55, tavaly 57, idén áprilisban pedig 59 kilogrammban nyerte meg az Eb-t. 2018-ban Barka Emesét verte a kontinensviadal elődöntőjében, majd az októberi budapesti világbajnokságon is a négy között győzte le 6-2-re a magyar birkózót, s végül ezüstéremmel zárta a vb-t.

(Kiemelt képen: Barka Emese (kék) és a bolgár Biljana Dudova a női 57 kilogrammos súlycsoport elődöntőjében a budapesti birkózó-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2018. október 24-én. Fotó: MTI/Czagány Balázs)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik