Sport

Komoly bringások kerültek gyanúba a német doppingdoktor miatt

Három kerékpárost, köztük a 2015-ben visszavonult olasz Alessandro Petacchit is azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állt a február végi északisí-világbajnokságon kirobbant doppingbotrány központi figurájának tartott német orvossal.

A seefeldi északisí-vb-n végrehajtott doppingrazzia során február végén öt sífutót vettek őrizetbe, majd március 20-án a müncheni ügyészség közölte, hogy nyolc nemzet 21 sportolóját – öt különböző sportágból – gyanúsítják vérdoppingolással, s ők valamennyien kapcsolatban álltak az ügy központi figurájának tartott Mark Schmidt orvossal.

Kilenc sízőt letartóztattak egy doppingrazzia keretein belül
Öt versenyzőt már meg is neveztek, a rendőrség szerint több sportág is érintett lehet a mostani doppingbotrányban.

Február vége óta az ügyben gyanúsított sportolók közül már megneveztek hét sífutót, egy gyorskorcsolyázót és három kerékpárost. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szerdai közleménye szerint Petacchi, valamint a most is aktív horvát Kristijan Durasek és szlovén Kristijan Koren versenyzési jogát az osztrák nyomozóhatóságoktól kapott információk alapján ideiglenesen felfüggesztették.

A Tour de France-on, a Giro d’Italián és a Vuelta a Espanán is többszörös szakaszgyőztes Petacchi tagadta a vádakat, ugyanakkor az UCI szerint az olasz sportoló 2012-ben és 2013-ban is átesett tiltott vértranszfúzión. Petacchi 2008-ban tíz hónapra szóló eltiltást kapott doppingvétség miatt.

A nyomozásban a gyanúsítottak közé került a 38 éves szlovén Borut Bozic is, aki profi pályafutása befejezése után ettől az évtől már a Bahrain-Merida csapat sportigazgatójaként dolgozik.

Kiemelt képen Alessandro Petacchi. Fotó: Robertus Pudyanto/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik