Sport

Kenderesi „Sajtburesz” Tamás bal térde ketyegő bomba

Kenderesi Tamás bal térdének belső oldalszalagját 2015 decemberében egyszer már műteni kellett. Rió olimpiai bronzérmes pillangóúszója öt hete újra, ugyanott, ugyanolyan sérülést szenvedett, amit a Pécsen elvégzett MR-vizsgálat egyértelműen kimutatott – számolt be az SzPress Sporthírszolgálat.

Nem úszás közben vagy erősítő edzés alatt ment ki a térdem, ráadásul úgy, hogy belém hasított a már ismert fájdalom, hanem öt héttel ezelőtt abban a pillanatban, amikor kiszálltam a taxiból és valószínűleg nem úgy léptem, ahogy kellett volna. Mivel a térdem másnapra sem duzzadt meg, az orvosommal együtt azt reméltük, hogy csak részleges szakadás történt, a tüzetesebb vizsgálat viszont az ennél lényegesen rosszabb feltételezést igazolta

– számolt be a július végi dél-koreai világbajnokságra készülő pécsi válogatott úszó.

A 200 pillangón 1:53.42 perccel Milák Kristóf mögött világranglista második helyén álló sportolónak azt tanácsolták az orvosok, hogy a másfélhetes leállása után egy ideig fogja vissza magát, később pedig fokozatosan terhelje a térdét.

Kenderesi Tamás: Utálnunk kell egymást
A remek úszó rávilágít, miféle lélektana van az egyéni sportolók egymás elleni párharcának.

Arra is figyelmeztették, hogy ha megismétlődik a „taxis” eset, azaz, hogy minden előzmény, jelentősebb külső trauma nélkül kifordul a térde, azonnal jelentkezzen, mert akkor elkerülhetetlen az azonnali műtét.

Nem éppen felemelő érzés arra gondolni és úgy edzeni, hogy a bal térdem egy ketyegő bomba, de próbálok nem ezzel foglalkozni, és úgy folytatni a felkészülésemet, mint ha mi sem történt volna. Ha nem rosszabbodik a helyzet, lehet, hogy a gyógytorna is megteszi, és korrekciós műtétre, a sérült szalag pótlására csak a világbajnokság után kell jelentkeznem. Egy biztos: az olimpia előtt mindenképpen rendbe kell tenni a térdemet

– folytatta a 22 esztendős élsportoló, aki az egyetlen, nyári világbajnokság előtti versenyéről – a belga nyílt bajnokságról – a sérülése miatt lemondani kényszerült.

(Kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik