Sport

Donald Trump kitüntette Tiger Woodsot

Donald Trump amerikai elnök a legmagasabb polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozta a golfozó Tiger Woodsnak hétfőn este a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen, írja az MTI. Az elnök méltatta a 43 éves sportoló sikereit, vasakaratát és állandó győzelemre törekvését.

Győzni, győzni, győzni, ez testesíti meg az amerikai szellemiséget

– fogalmazott Trump.

Rövid beszédet mondott Tiger Woods is, és pályafutását különleges kalandnak nevezte. Elcsukló hangon mondott köszönetet mindazoknak, akik mellette álltak jóban és rosszban, csúcsokon és mélypontokon is. Külön köszönetet mondott az ünnepi ceremónián jelenlévő édesanyjának is.

Ember nem állt fel még olyan mélyről, mint Tiger Woods
A Tigris visszatért. Számtalan sérülés és a magánéleti botránya után minden idők legnagyobb golfozójából, minden idők legnagyobb sportolója vált.

Tiger Woods külön kiemelte, hogy az Elnöki Szabadság-érdemrend történetében ő a negyedik golfozó, akit kitüntettek. Arnold Palmert és Jack Nicklaust 2004-ben és 2005-ben George W. Bush tüntette ki, 2014-ben pedig Barack Obama Charlie Siffordnak nyújtotta át az érdemérmet.

Eddig 33 sportoló kapta meg, de Woods az első, aki aktív korában.

Az Elnöki Szabadság-érdemrend a legmagasabb rangú amerikai polgári kitüntetés, amelyet 1945-ben még Harry Truman elnök alapított a második világháborúban teljesített civil szolgálat elismeréseként. A hagyományt John Kennedy elnök erősítette meg 1963-ban, és azóta minden évben a kiemelkedő teljesítményt felmutató személyiségeket – köztük politikusokat, sportolókat, egyházi kiválóságokat – jutalmaznak az érdemrenddel.

Tiger Woods kitüntetését Donald Trump április közepén Twitteren jelentette be, miután Woods ötödször is megnyerte a US Masterst, a golfozók idei első Major-tornáját. Az amerikai elnök – aki maga is szenvedélyes golfozó, Woodsszal is többször játszott már – akkor Twitteren is gratulált, majd személyesen is felhívta a sportolót.

Fotó: Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.