Sport

Egy már szinte megnyert meccset vesztett el Fucsovics

Fucsovics Márton mérkőzéslabdáról veszített Marco Cecchinatóval szemben az 586 ezer euró (185 millió forint) összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében, írja az MTI.

Az első szettben a világranglistán 35. Fucsovics ellenállhatatlanul játszott, első adogatásai mögött mindössze egy pontot veszített, és mivel fogadóként is jól teljesített – háromszor is brékelni tudta világranglista 19. riválisát -, 35 perc után előnybe került.

Félbeszakadt Fucsovics Márton müncheni negyeddöntője
Fucsovics Márton (ATP-világranglista 35.) eddig remekelt Münchenben, a negyeddöntőben azonban közbeszólt az időjárás.

A második játszmából mindössze három labdamenetet játszottak le, amikor eső miatt mintegy két órára félbe kellett szakítani a mérkőzést. A kényszerpihenő után Cecchinato jobban teniszezett és tartotta a lépést magyar riválisával. Fucsovicsnak 4:3-as vezetésnél hat bréklehetőségre volt szüksége ahhoz, hogy elvegye a tavaly Roland Garros-elődöntős olasz adogatását, de annak ellenére, hogy ez végül sikerült, nem tudta kiszerválni a találkozót.

A magyar játékos 5:4-nél fogadóként így is eljutott mérkőzéslabdáig, Cecchinato azonban hárította azt, majd fordított és egyenlített.

Ilyen labdameneteket is nyert Fucsovics:

A döntő felvonás kiegyenlített küzdelmet hozott, Fucsovicsnak ugyanakkor két bréklabdát is hárítania kellett, hogy ne kerüljön hátrányba. Még 4:4-nél is fej fej mellett haladtak a felek, egy játékkal később a magyar játékos két pontra került a továbbjutástól, de újabb mérkőzéslabdához nem jutott. Fucsovics a lehető legrosszabbkor, 5:5-nél viszont elveszítette a szerváját, Cecchinato pedig a következő játékban lezárta a 2 óra 23 perces mérkőzést.

A 27 éves magyar teniszező számára Münchenben egy évvel ezelőtt is a negyeddöntő jelentette a végállomást.

Eredmény – negyeddöntő

Marco Cecchinato (olasz, 3.)-Fucsovics Márton (8.) 1:6, 7:5, 7:5

Fotó: MTI/AP/Matthias Schrader

Ajánlott videó

Olvasói sztorik