Élő Sport

Második meccsét is elveszítette a hokiválogatott a vébén

A magyar jégkorong-válogatott második mérkőzését is leveszítette a kazahsztáni divízió I/A-s világbajnokságon, ezúttal Fehéroroszországtól kaptunk ki 3-1-re. Nem kezdett rosszul Majoross Gergely csapata, de egy hiba után a rivális szerzett vezetést az első harmadban, majd a fehéroroszok egyre magabiztosabb játékkal összességében simán nyertek, bár a meccs végi akarást biztató volt látni a mi oldalunkon. Kettőből két vereséggel állunk, csütörtökön Litvánia ellen már mindenképpen nyerni kellene.

Elég hamar megkaptuk a választ arra a kérdésre, hogy vajon egy nap elég volt-e kiheverni a Dél-Korea elleni vereséget: igen. Jól kezdett a magyar válogatott, a várakozásokra fittyet hányva többet birtokolta a korongot a csapat és az első percekben a kapujához tudta szegezni a világelitből érkező ellenfelét.

Aztán az 5. percben Vay Ádám ejtette ki a korongot, a kipattanóból pedig megszerezte a vezetést a fehérorosz csapat.

Ettől függetlenül az első harmadban nyújtott játékkal elégedettek lehettünk, a lövések száma is megvolt, úgy tűnt, nem lesznek nagy gondok. Aztán ahogy Dél-Korea ellen, úgy most is a második harmadban ütköztek ki igazán a problémák, a helyzetek száma csökkent, a lövések minősége is, közben a rivális egyre magabiztosabban hokizott, majd egy kapu előtti kavarodás után megduplázta az előnyét is.

Elég mélyre került ekkor a válogatott, tanácstalanná váltak a játékosok, semmi sem akart összejönni. Bár Vay nagy védéseket mutatott be, a harmadik harmadban, a harmadik fehérorosz gólnál, kettős emberhátrányban ő is tehetetlen volt. Egyértelmű volt, melyik az erősebb válogatott.

Biztató ugyanakkor, hogy az utolsó percekben mintha visszanyerte volna erejét a magyar csapat: összejött a szépítés Galló révén és nyomást tudtunk helyezni az ellenfélre. A vereséget elkerülni azonban nem sikerült, és mivel két zakóval indult számunkra a vébé, ki kell mondani:

ahhoz, hogy ne kelljen a kieséstől rettegni, le kell győzni Litvániát.

Papíron a litván a leggyengébb csapat, viszont ők a fehéroroszokat eléggé megizzasztották, 2-0-ra is vezettek, onnan kaptak ki 4-3-ra. Most egy nap pihenő következik a magyaroknak, a Litvánia elleni mérkőzés csütörtökön 8.30-kor lesz.

Már csak azért is le kell győzni a litvánokat, mert az utáa következő két mérkőzés is irtó nehéz lesz, pénteken a szlovénok, vasárnap a házigazda kazahok ellen játszunk. Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

A játéknap másik meccsén Dél-Korea folytatta váratlanul jó szereplését és 1-3-as hátrányból fordítva 5-3-ra verte Szlovéniát. Az NHL-s sztárjukkal, Anze Kopitarral kiálló szlovének is két vereséggel kezdtek.

Eredmény – divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság, 2. forduló

Fehéroroszország – Magyarország 3-1 (1-0, 1-0, 1-1)

gól: Feoktyisztov (5.), Liszovec (30.), Platt (46.), illetve Galló (55.)

 

Koreai Köztársaság-Szlovénia 5-3 (1-3, 3-0, 1-0)

gól: Kim K. Sz. (5.), Kim V. Dzs. (28.), Kim Sz. V. (30.), Kim H. Sz. (31.), Sin Sz. H. (60.),  illetve Rodman (9.), Ograjensek (13.), Sabolic (17.)

 

Az állás: 1. Koreai Köztársaság 6 pont/2 mérkőzés (10-4), 2. Fehéroroszország 6/2 (7-4), 3. Kazahsztán 3/1, 4. Litvánia 0/1 (3-4), 5. Szlovénia 0/2 (5-8), 6. Magyarország 0/2 (2-8)

Fotó: MTI/Czagány Balázs

A jelek szerint sikerült kiheverni a tegnapi zakót

Csak pozitívan nyilatkozhatunk az első négy percről, a magyarok harciasan kezdtek, a letámadásunk egyelőre nagyon nem ízlik a riválisnak. Volt mér négy lövésünk, amik bár nem voltak olyan veszélyesek, de legalább nyomás alatt tartjuk a fehérorosz kapust.

Jó kezdés

Jól sikerült az első cserénk, előbb elütötte tilosra az ellenfél, majd sikerült jó fél percig nyomást alá helyezni a fehérorosz kaput és három lövésünk is volt ez idő alatt, de Milcsakov mindháromszor védeni tudott, majd a korongra is rátenyerelt.

Na lássuk!

Elkezdődött a meccs, fehér felsőben a magyar válogatott, piros a fehérorosz. Nem mi számítun esélyesnek, de pont az a szép a divízió I/A-ban, hogy bármi megtörténhet.

Korea nem viccel eddig

A divízió I/A-s vébé erősödött annyira az elmúlt években, hogy már tényleg nincsenek előre lefutott eredmények. Aktuális ellenfelünk, Fehéroroszország például kétgólos hátárnyból tudta csak verni nagy nehezen Litvániát, míg a második forduló nyitómeccsén a nekünk kellemetlen meglepetést okozó Dél-Korea Szlovéniát is megverte, 1-3-ról fordítva 5-3-ra. Az eddigi eredmények:

1. forduló:

Magyarország – Dél-Korea 1-5

Litvánia – Fehéroroszország 3-4

Szlovénia – Kazahsztán 2-3

2. forduló:

Dél-Korea – Szlovénia 5-3

Egy játékosunk hiányzik sérülés miatt

A védő Szirányi Bence nem tudta vállalni a játékot, míg a kapuban ezúttal a tavalyi, budapesti világbajnokságon a legjobb kapusnak választott Vay Ádám kezd. Ezek lesznek a magyar sorok:

Vay Ádám (Bálizs Bence)- Kevin Wehrs, Varga Arnold, Erdély Csanád, Hári János, Galló Vilmos – Pozsgai Tamás, Scott Macaulay, Bartalis István, Andrew Sarauer, Sofron István – Stipsicz Bence, Szabó Dániel, Nagy Gergő, Vas János, Chris Bodó – Terbócs István, Benk András, Magosi Bálint, Nagy Krisztián

Olvasói sztorik