Sport

Tizenhat éve nem volt példa ilyenre a pingpong-világban

Ismerve a sportág ázsiai vízfejűségét, és hogy már az európai nemzeti válogatottak színeiben is ázsiaiak – többségében kínaiak persze –szerepelnek nem egyszer, igazi szenzáció, hogy Mattias Falck személyében 16 év után újra bejutott egy született európai a férfi egyes döntőjébe a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon fináléban – a fináléban a szőke svéd ellenfele a címvédő, kínai Ma Lung lesz.

Utoljára ez Werner Schlagernek sikerült 2003-as, az osztrák meg is nyerte a párizsi döntőt. 

A svéd fiú ellenfele az a Ma Lung lesz, aki nagyjából négy órával azt követően jutott fináléba, hogy Vang Csu-csinnel megnyerte a férfi párosok döntőjét, egyesben aztán honfitársát, Liang Csing-kunt verte 4:1-re.

Az alsó ágról Mattias Falck esetében már az is ritkaságnak számított, hogy európaiként a legjobb négybe jutott (ez az utóbbi 12 évben csak Timo Bollnak sikerült), ahol a dél-koreai An Dzse Hjunnal meccselt, A felek hét szettig gyűrték egymást.

A célom a negyeddöntőbe jutás volt, amit alaposan túlteljesítettem. Most megpróbálom kiélvezni a győzelem ízét, vacsorázom egy jót, aztán korán lefekszem, hogy az akkumulátorom újra feltöltődjön

– mondta a friss döntős Mattias Falck.

A kérdés vasárnapra kora délutánra az, lesz-e még nagyobb meglepetés vagy Ma Lung begyűjti sorozatban harmadik egyéni vb-aranyát.

„Mondtam a kínainak, odaadom neked az ütőmet, azzal pörgess ekkorát”
Pingi, a ravasz róka, megannyi, minden pont után hangosan sikítozó kínai, aki az anyaországból jött, hogy a kedvencének szurkoljon, Michael Jackson arc poeticája, Puskás Ferenc, Huszti Szabolcs, a magyar finesz és a technikai háttér fontossága. Ez mind-mind belefért a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon tett látogatásunkba.

Női párosban két japán és két kínai kettős csapott össze egymással. A japán ütközetből a támadó Hajata Hina és Ito Mima került ki győztesen a védő Hasimoto Honoka és Szato Hitomi ellenében. A kínai házi elődöntőt a Szun Jing-sa, Vang Man-jü páros nyerte meg döntő szettben a Csen Meng, Csu Jü-ling kettőssel szemben.

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

ASZTALITENISZ VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, EREDMÉNYEK:

FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Ma Lung (kínai)–Liang Csing-kun (kínai) 4:1 (8, –6, 9, 9, 12)
Falck (svéd)–An Dzse Hjun (dél-koreai) 4:3 (–8, 7, –3, 4, 9, –2, 5)

NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Hajata, Ito (japán)–Hasimoto, Szato (japán) 4:2 (9, –10, –14, 5, 5, 7)
Szun Jing-sa, Vang Man-jü (kínai)–Csen Meng, Csu Jü-ling (kínai) 4:3 (3, 9, –9, –6, 6, –9, 5)

NŐI EGYES, DÖNTŐ
Liu Si-ven (kínai)–Csen Meng (kínai) 4:2 (–9, 7, 7, –7, 0, 9)

FÉRFI PÁROS, DÖNTŐ
Ma Lung, Vang Csu-csin (kínai)–Ionescu, Robles (román, spanyol) 4:1 (3, –8, 7, 3, 5)

A VASÁRNAPI PROGRAM
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
13.30: Ma Lung (kínai)–Falck (svéd)

NŐI PÁROS, DÖNTŐ
14.30: Hajata, Ito (japán)–Szun Jing-sa, Vang Man-jü (kínai)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik