Sport

Elmaradt a csoda, harmadszor is nyert a kínai

Ma Lung nyerte a férfi egyes küzdelmeit az asztalitenisz-világbajnokságon: a kínaiak klasszis játékosa a budapesti torna vasárnapi döntőjében öt szettben bizonyult jobbnak a svéd Mattias Falcknál.

Nagyszerű hangulatban kezdődött a a férfi egyes világbajnoki döntő a Hungexpo teltházas G pavilonjában, a közönség nagyobb része az európaiként „hazai” Falcknak  szurkolt, de Ma Lungot is sokat biztatták. Az első játszma az ő fölényét hozta, mert ugyan a 16. helyen kiemelt, 27 éves svédnek is voltak szép megoldásai, csupán öt pontot tudott gyűjteni. A 30 esztendős Ma Lung – aki térdsérülése miatt sokat kihagyott, jelenleg ezért „csak” 11. a világranglistán és a kiemelési rangsorban is – a folytatásban is irányított, 6-6 után ellépett riválisától és viszonylag simán duplázta meg szettelőnyét.

A harmadik felvonás aztán Falcké lett, „sült” a keze, s ugyan 9-2 után az ázsiai asztaliteniszező még felzárkózott, a svédnek sikerült szépítenie. Lendületben maradt, a negyedik szettben is rendre ő vezetett, majd 9-8-nál edzője, az ötszörös világbajnok Jörgen Persson időt kért. A szünet azonban Ma Lungnak tett jót, a következő három labdamenetet ő nyerte, s ezzel 3-1-es előnybe, a végső győzelem kapujába került.

Az ötödik játszmát aztán már ő uralta, 9-4-re elhúzott, s a 9-5-nél történt kínai időkérés után két magabiztos ponttal megszerezte harmadik egyéni vb-címét.

Tizenhat éve nem volt példa ilyenre a pingpong-világban
Újra bejutott egy európai a férfi egyes döntőbe a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon.

A 2003-as vb óta most először nem csak kínai játékosok szerepeltek a szám döntőjében. Falck ezzel együtt nem tudott történelmet írni, az eddigi vb-ken ugyanis európai játékos soha nem győzött kínai ellen a férfi egyes fináléjában.

A háromszoros olimpiai bajnok Ma Lung szombaton férfi párosban is aranyérmet nyert, így Budapest kétszeres győzteseként és 12-szeres világbajnokként távozhat a magyar fővárosból.

A 128 között Szudi Ádámot búcsúztató Mattias Falckot – aki tavalyi házasságkötése után változtatta a nevét Karlssonról a felesége után Falckra – vigasztalhatja, hogy pályafutása legjobb eredményét érte el és Jan-Ove Waldner 1999-es harmadik helye után húsz évvel szerzett ismét érmet Svédországnak férfi egyesben.

Asztalitenisz-vb, eredmények:

Ma Lung (kínai, 11.)-Mattias Falck (svéd, 16.) 4-1 (5, 7, -7, 9, 5)

3. Liang Csing-kun (Kína)
és An Dzse Hjun (Koreai Köztársaság)
Majoros Bence, Ecseki Nándor, Lakatos Tamás és Szudi Ádám a 128 között, András Csaba és Juhász Patrik a selejtezőben búcsúzott.

női egyes, világbajnok:
Liu Si-ven (Kína)
2. Csen Meng (Kína)
3. Ting Ning (Kína)
és Vang Man-jü (Kína)
Madarász Dóra a 32, Pegrel Szandra a 64, Póta Georgina, Bálint Bernadett, Hartbrich Leonie és Fehér Orsolya a 128 között búcsúzott.

férfi páros, világbajnok:
Ma Lung, Vang Csu-csin (Kína)
2. Ovidiu Ionescu, Alvaro Robles (Románia, Spanyolország)
3. Liang Csing-kun, Lin Kao-jüan (Kína)
és Tiago Apolonia, Joao Monteiro (Portugália)
Ecseki Nándor és Szudi Ádám a nyolcaddöntőben, Majoros Bence és Lakatos Tamás, valamint Juhász Patrik és András Csaba a 64 között búcsúzott.

 női páros, világbajnok:
Szun Jing-sa, Vang Man-jü (Kína)
2. Hajata Hina, Ito Mima (Japán)
3. Csen Meng, Csu Jü-ling (Kína)
és Hasimoto Honoka, Szato Hitomi (Japán)
Pergel Szandra és Madarász Dóra a nyolcaddöntőben, Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm a 32 között, Bálint Bernadett és Nagyváradi Mercédesz a selejtezőben búcsúzott.

 vegyes páros, világbajnok:
Hszü Hszin, Liu Si-ven (Kína)
2. Josimura Maharu, Isikava Kaszumi (Japán)
3. Fan Csen-tung, Ting Ning (Kína)
és Patrick Franziska, Petrissa Solja (Németország)
Szudi Ádám és Pergel Szandra a nyolcaddöntőben, Majoros Bence és Bálint Bernadett a 32, Ecseki Nándor és Madarász Dóra a 64 között búcsúzott.

A vb éremtáblázata:
arany   ezüst   bronz

Kína                      5      1       6
Japán                     –      2       1
Románia                   –      1       –
Spanyolország             –      1       –
Svédország                –      1       –
Koreai Köztársaság        –      –       1
Németország               –      –       1
Portugália                –      –       1

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik