Sport

Pesten folytatódott a horvát klasszis gyászos sorozata

Az első helyen kiemelt Marin Cilic meglepetésre kiesett a nyolcaddöntőben az 586 140 euró (184,6 millió forint) összdíjazású budapesti férfi salakpályás tenisztornán.

A korábbi US Open-bajnok horvát játékos – aki legutóbb március 10-én nyert meccset – nagy csatában hozta a nyitószettet Pablo Cuevas ellen, majd a második felvonás rövidítésében mérkőzéslabdát puskázott el.

A múlt héten Tuniszban challenger-tornagyőztes uruguayi, aki 73. a világranglistán, a négy brékkel induló harmadik játszmában is tartotta magát, majd újabb két meccslabdát hárított.

A 2017-ben Wimbledonban, tavaly pedig az Australian Openen döntős Cilic – aki 11. az ATP-rangsorban – 5:6-nál ugyancsak kivédett két mérkőzéslabdát.

Az összecsapást lezáró tie-breakben a salakspecialista dél-amerikai 5-1-re elhúzott, s innen már nem volt visszaút a horvát óriás számára, aki 4/7-re rontotta idei győzelmi mérlegét. A Hungarian Open eddigi legizgalmasabb mérkőzése 3 óra 13 percig tartott.

A szerb színekben versenyző Györe László (Laslo Djere) csütörtökön a szerencsés vesztesként főtáblára került Jannik Sinnerrel találkozott, a 17 éves olasz szerdán Valkusz Mátét búcsúztatta.

A rendkívül stabilan ütő Györe – a viadal ötödik kiemeltje – nagyon könnyedén nyerte meg a meccset, melyen fiatal ellenfele csupán négy játékot tudott nyerni.

A pénteki negyeddöntőben ismét lesz magyar érdekeltség, a szabadkártyás Balázs Attila és a francia Pierre-Hugues Herbert találkozója leghamarabb 12.30 órakor kezdődik.

Eredmények, nyolcaddöntő:

Cuevas (uruguayi) – Cilic (horvát, 1.) 5:7, 7:6 (8-6), 7:6 (7-3)
Baszilasvili (grúz, 4.) – Gojowczyk (német) 6:3, 0:6, 6:3
Coric (horvát, 2.) – Haase (holland) 6:3, 4:6, 6:4
Krajinovic (szerb) – Albot (moldovai, 8.) 7:5, 6:4
Berrettini (olasz) – Bedene (szlovén) 7:6 (10-8), 6:2

A kiemelt képen Cilic látható a monte-carlói tenisztornán. Fotó: Valery HACHE / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik