Sport

A magyar curlingesek úgy elverték az ellenfelüket, hogy inkább feladták a meccset

Korábban a témában:

Négy győzelem után igazi rangadónak ígérkezett a Svájc elleni mérkőzés a norvégiai Stavangerben zajló curling vegyespáros világbajnokságon szereplő Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt párosnak.

A két veretlen csapat csatája váratlanul sima lett, a magyar bajnok négy endet követően 5-0-ra vezetett. Ezután 5-3-ra szépített ugyan az ellenfél, a hetedik endben öt pontot író magyar párosra azonban nem jelentettek veszélyt. A svájciak nem sokkal később feladták a meccset, az utolsó ended már le sem játszották így.

A 10-3-as győzelmével továbbra is őrzi veretlenségét, sőt mi több, a záró két forduló eredményétől függetlenül már bejutott a legjobb 16 közé a magyar csapat.

Az elsöprő siker egyben azt is jelenti, hogy a magyar bajnok páros mindenképpen indulhat a 2020-as – immáron az olimpiai kvalifikációba is beszámító – világbajnokságon Kanadában. A következő két fordulóban a tajvani és a guayanai páros ellen játszanak, de az eredménytől függetlenül a legjobb tizenhat között vannak.

Kiemelt kép: curling.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság
99,98%
Fidesz-KDNP 52,33%
DK 16,19%
Momentum 9,89%
MSZP-P 6,66%
Jobbik 6,41%
Mi Hazánk 3,31%
Kétfarkú 2,62%
LMP 2,18%
Munkáspárt 0,42%
Dr. Trócsányi László
Fidesz-KDNP
Dr. Szájer József
Fidesz-KDNP
Járóka Livia
Fidesz-KDNP
Deutsch Tamás
Fidesz-KDNP
Gyürk András
Fidesz-KDNP
Gál Kinga
Fidesz-KDNP
Hölvényi György
Fidesz-KDNP
Győri Enikő
Fidesz-KDNP
Kósa Ádám
Fidesz-KDNP
Bocskor Andrea
Fidesz-KDNP
Deli Andor
Fidesz-KDNP
Hidvéghi Balázs
Fidesz-KDNP
Tóth Edina
Fidesz-KDNP
Dr. Dobrev Klára
DK
Dr. Molnár Csaba
DK
Rónai Sándor
DK
Ara-Kovács Attila
DK
Dr. Cseh Katalin
Momentum
Donáth Anna Júlia
Momentum
Dr. Tóth Bertalan
MSZP-P
Gyöngyösi Márton
Jobbik
Részletes eredmények