Sport

Bombameglepetésekkel indult a budapesti tenisztorna

A héten rendezik az 524 ezer 340 euró budapesti salakpályás tenisztornát, a főtáblás küzdelmek pedig elég nagy meglepetésekkel indultak. Kiesetta hetedik kiemelt Mihail Kukuskin, a korábban szupertehetségnek kikiáltott Bernard Tomic is kizúgott az első körben, a tavaly elődöntős Andreas Seppi pedig a pocsék kezdés után javítani tudott, de végül búcsúzott seljetezős ellenfelével szemben.

A Tomicot kiejtő Aljaz Bedenének volt egy parádés ütése:

A budapesti torna legnagyobb sztárja a horvát Marin Cilic, aki 2014-ben megnyerte a US Opent, és jelenleg is a 11. világranglistán. Honfitársa, Borna Coric is indul, ők a második körben szállnak majd csak be a küzdelmekbe.

A címvédő olasz Marco Cecchinato hétfőn betegség miatt visszalépett a budapesti versenytől, a helyére szerencsés vesztesként a német Mathias Bachinger került.

A legjobb magyar teniszező, Fucsovics Márton a teniszszövetséggel való vitája miatt hagyja ki a budapesti tornát, helyette – az egyébként magasabban jegyzett – barcelonai eseményen vesz részt, bejutott a második körbe, ahol Sztefanosz Cicipasz lesz majd az ellenfele.

Összejött a Fucsovics-Cicipasz csúcsmeccs Barcelonában
Az új generáció sztárja vár a magyar teniszezőre a második fordulóban.

Eredmények – ATP-torna, Budapest, 1. forduló

Berrettini (olasz)-Kukuskin (kazah, 7.) 6:4, 6:4
Bedene (szlovén)-Tomic (ausztrál) 7:6 (7-5), 6:4
Krajivonic (szerb)-Seppi (olasz) 6:2, 6:7 (7-3), 7:5

A nyitóképen a kazah Mihail Kukuskin látható, a kép még a montecarlói tornán készült. Fotó: Clive Brunskill/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik