Rövidesen kezdődik a budapesti vívó-világbajnokság. Mennyire érzi magát jó formában?
Július azért még egy picit odébb van, csak most kezdtük el a felkészülést. A cél az, hogy nyárig csúcsformába kerüljek, addig viszont lesz még három-négy fontosabb kvalifikációs verseny. Ott robbantanom kell.
Mennyire nehéz feladat a formaidőzítés?
Eléggé. Nem egyszerű megtalálni a tökéletes pillanatot, hogy a sportoló ne legyen fáradt, az erő és a dinamika viszont a maximumon legyen. Extra kihívás, hogy úgy szerepeljek jól a következő hónapokban, hogy a csúcsforma mégiscsak júliusra essen.
Általában sikerül kihozni azt, amiért megdolgozott az edzéseken? Az eredményei, az érmei azt mutatják, ezzel nincs nagy gondja.
Már ismerem annyira magam, hogy tudom, mi az, ami bejön és mi az, ami nem. Tudom, mikor sok az edzés, mikor kell azt mondanom, hogy állj. Szerencsére olyan segítőim, edzőim vannak, akikkel ezt meg tudom beszélni, kikérik a véleményem. Erre nagyon próbálok odafigyelni. Az is igaz, hogy még fiatal vagyok, idővel ki fog alakulni a tökéletes stratégia, a tökéletes ritmus. Most még van lehetőségem picit tesztelni, hogy például versenyek előtt hogyan pihenjek: kevesebbet, többet, az utolsó pár edzésen mennyit mozogjak.
Vége lesz valaha ennek a kísérletezgetésnek?
Nem tudom. Ha megtörténik, akkor az egy jel, hogy elértem a pályafutásom csúcsát.
Kért vagy kapott már tanácsot idősebb vívóktól? Mik a tapasztalatok?
Általánosságban azt szokták mondani, hogy a vívók későn érnek. Én most 24 éves vagyok, még van egy kis időm, két-három év múlva viszont már a legjobb formám közelében kellene tartanom. Egyelőre úgy érzem, hogy van még hova fejlődni, és nagyon motivált vagyok, hogy elérjem egyszer a teljesítőképességem maximumát.
Elég hamar berobbant, a juniorok között világ-, és Európa-bajnok lett egyéniben, 2015-ben, 20 évesen pedig felnőtt világbajnoki bronzérmet szerzett – szintén egyéniben. Aztán jöttek a versenyek, amikor egyszerűen nem jött össze semmi. Nem volt olyan pillanat, amikor azt mondta, köszönöm, elég?
Dehogynem. Minél jobb eredményt érsz el, annál nagyobbat tudsz esni. Ha nem jönnek a győzelmek, nehezebben mész le edzeni, megkérdőjelezed magad. Több versenyen is, amikor elvitt a drukk, nem voltam elég tapasztalt, de szeretem azt hinni, hogy tanultam a hibáimból. Fantasztikus edzőkkel és társakkal dolgozom együtt, rengeteget segítettek, hogy felálljak.
A 2016-os olimpián a második fordulóban kikapott a francia Manon Brunet-tól és kiesett. Rióban is túl nagy volt a drukk, a nyomás és ezért nem sikerült a verseny?
Az olimpia után ki is vettem közel két hónapot, hogy egy picit összeszedjem a gondolataimat. Nem igazán néztem rá a pástra, egyszerűen ki kellett ereszteni a gőzt, nagyon szükségem volt rá. Amikor azt éreztem, hogy na, újra kész vagyok dolgozni, leültünk, és először kitűztük a célokat.
Négyéves ciklusokban gondolkozunk, most például a budapesti világbajnokság is egy fontos állomása az olimpiára való felkészülésnek.
Szokott még izgulni a páston?
Persze, nem tudom elképzelni, hogy lenne olyan verseny, ahol teljesen nyugodtan állok oda az ellenfelem elé. Az egészséges versenydrukk mindenkiben benne van.
A szurkolók többsége elvárja, hogy jól vívjon a világbajnokságon, Európa-bajnokságon, az olimpián – dobogón végezzen. Mennyire játszik ebben szerepet a nyomás?
Tudom, hogy vannak elvárások. Nem feltétlen csak kívülről jön ez a nyomás, magamnak is szeretnék megfelelni. Hogy megtanuljam ezt kezelni, sportpszichológussal is dolgozom, sokat tanultam tőle. Még az elején járunk a tanulási folyamatnak, de például a budapesti vébére szeretném, ha látható eredménye is lenne ennek. Picit izgulok a szurkolók miatt, de azt remélem, sikerül majd erőt merítenem belőlük.
Az asszó közben sikerült kiszűrni a környezetet?
Azt szeretem, ha sikerül mindenkit, az edzőmet is kizárni. Ez nyilván nem mindig sikerül, mert épp a pásttal, a zsűrivel, minden mással vagyok elfoglalva, de a pszichológussal erről is beszéltem. Egyre többet figyelek arra, hogy a pillanat hevében megálljak egy pillanatra, vegyek egy mély levegőt és csak magamra koncentráljak.
Könnyen felbosszantja magát?
Hú, nagyon. Tudom magamról, hogy ilyen helyzetekben szörnyen nehéz visszaszökkennem, de az elmúlt egy évben ebben is azt érzem, hogy fejlődtem. Hosszú az út még előttem, de legalább már megtettem az első lépéseket.
Nincs elkésve.
Szerintem sem. Azt érzem, hogy már így is rengeteget kiadtam magamból, tudtam is bizonyítani, viszont közel sem vagyok elégedett. Azt szeretném, ha minden versenyen sikerülne elérni azt, amiért odamegyek. Jelentem: dolgozom rajta.
Jelenleg a harmadik a világranglistán, a legjobb tízben mindössze négyen 25 éven aluliak. Egyelőre a nagyobb versenyeket a picivel idősebb, 30 körüli vívók húzzák be nagy többségében. Mennyivel járnak ők előrébb?
Például a háromszoros világbajnok Olga Kharlan fizikálisan nagyon jó, de ebben úgy érzem, behoztam a lemaradást az öregebbekkel szemben. Ők inkább fejben erősebbek nálunk, sokkal könnyebben alkalmazkodnak, jobban tudják kontrollálni az idegeiket.
Van olyan ellenfele, akiről azt gondolja, nem tudja legyőzni?
Van két-három olyan vívó, aki ellen agyban fogyok el; egyszerűen nem hiszem el, hogy le tudom győzni őket. Azt is mondhatom, hogy túlságosan tisztelem néha az ellenfeleimet, és a végén behúzom a kéziféket. Ilyenkor nagyon mérges tudok lenni, mert fizikálisan simán tartom velük a lépést.
Ha már fizikum: a 180 centiméter feletti magassága mennyire előny, mennyire hátrány a mezőnyben?
Nyilvánvalóan kihat a gyorsaságomra, de nem vagyok lassú. Az sem igaz, hogy kimondottan robbanékony lennék, de a vívásban nem csak egyféle alkattal lehet érvényesülni. Ahogy a magasságnak is megvan az előnye, a hosszabb a kar, hosszabb támadás mondjuk lépés-kitöréssel, például, úgy az alacsonyabbak is megtalálhatják azokat a pontokat, amelyeket ki tudnak használni.
Egy jóval alacsonyabb ellenfele ellen a szokottnál sokkal mélyebbre kell vinni a súlypontját? Combból meg kell tartani, miközben nincs mese, az ember akarva-akaratlanul a neki kényelmesebb helyzetet keresi?
Ez az egyik legnehezebb feladat. Nagyon könnyen elvesztem az egyensúlyomat, előfordulnak helyzetek, amikor azért kapok tust, mert nem tudok leülni a lábamra. Fel tudok robbanni magamban, olyan mérges vagyok olyankor. Rengeteget dolgozunk az edzőimmel, az izomzatom megvan hozzá, de téthelyzetben fokozatosan nehéz erre odafigyelni.
Pusztai Liza már a top 10-et ostromolja, mennyire motiválja önt, hogy Magyarországon is van már, aki megszorongathatja?
Liza nagyon tehetséges, sőt már azt is kijelenthetjük szerintem, hogy nem tehetség, hanem konkrétan klasszisversenyző. Ennek természetesen nagyon örülök, az elsődleges célunk, hogy csapatban kvalifikáljunk az olimpiára, és nekem nagyon jól jön, hogy jönnek a fiatalok.
Egyéniben is húzzák?
Akadt már egy olyan kvalifikációs sorozatom, amikor nem volt igazán erős ellenfelem itthon. Ennek nem örültem. Azt hiszem, hogy hosszútávon az a jó a magyar vívásnak, és személy szerint nekünk, vívóknak is, ha tudjuk, hogy bizony nem tuti az Eb-, vb-részvétel, az országos bajnokságokon meg kell szenvedni az éremért. Szenvedünk is, nem is kicsit, az utóbbi években ömlenek a felnőttek közé a tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalok.
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu
