Sport
Szolnok, 2019. március 27.
A szolnoki Zalánki Gergõ (j) és Strelezkij Denis, a német csapat játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája B csoportjában játszott Szolnoki Dózsa-Spandau Berlin mérkõzésen a szolnoki Vízilabda Arénában 2019. március 27-én.
MTI/Mészáros János

Egy magyar csapat már biztosan kiesik a vízilabda BL-ből

Korábban a témában:

A Szolnok sima győzelmet aratott a vendég Spandau Berlin együttese felett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 11. fordulójában szerdán. A Szolnok az előző fordulóban nagy csatában kikapott a címvédő Olympiakosz otthonában, így lépéshátrányba került a harmadik helyen álló görögökkel szemben.

Mivel a csoport sereghajtója, a német Hannover a rendező jogán biztosan ott lesz a döntő tornán, ebből a nyolcasból csak a legjobb három jut a Final Eightbe. Ezért nem engedhették meg maguknak a botlást a németek ellen, és ehhez tartották is magunkat: a nagyszünetben már öt góllal vezettek. Nem sokkal később azonban az Olympiakosz is nyert a Mladost Podgorica ellen, ezért továbbra is három pont az előnye.

A másik csoportban kikapott 8-5-re kikapott a Barceloneta otthonában a Ferencváros, ennek ellenére így sincs veszélyben a továbbjutása. Az Eger viszont rettentő gyengén kezdett a Brescia vendégeként, az első félidőben csak két gólig jutott. Végül  és kikapott. Ez azt jelenti, hogy matematikailag egyedül az FTC kárán juthat be a legjobb nyolc közé.

Eredmények – Vízilabda Bajnokok Ligája, 11. forduló

A csoport:
CNA Barceloneta (spanyol)-FTC-Telekom Waterpolo 8-5 (3-0, 3-1, 1-2, 1-2)
Brescia (olasz)-ZF-Eger 11-6 (2-0, 4-2, 2-2, 3-2)

B csoport:
Szolnoki Dózsa-Spandau Berlin (német) 14-6 (4-0, 4-3, 3-1, 3-2)

Nyitókép: MTI/Mészáros János

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.