Sport

Átevezte az Atlanti-óceánt egy féllábú brit extrémsportoló

Rekordidő alatt evezte át egyedül az Atlanti-óceánt Lee Spencer féllábú brit extrémsportoló. A veterán tengerészgyalogos háromszor is megjárta Afganisztánt, ahonnét mindannyiszor épségben hazatért; jobb lábát, amelyet művégtaggal pótoltak, egy közlekedési balesetben veszítette el 2014-ben.

A 49 éves sportember két hónap alatt jutott el a portugáliai Portimaóból a dél-amerikai Francia Guyanába, 36 nappal megjavítva a korábbi csúcsot, amelyet egy nem mozgássérült norvég atléta, Stein Hoff állított fel 2002-ben. 

A testi fogyatékosok hasonló rekordját eddig a brit Stuart Boreham tartotta, aki 109 nap 12 óra és kilenc perc alatt jutott el a Kanári-szigetekről a közép-amerikai Barbadosba 2004-ben. Spencernek annak ellenére sikerült látványosan megjavítani a korábbi világrekordot, hogy helyzetmeghatározó műszerének meghibásodása miatt négy napig rostokolt a Kanári-szigeteken.

Spencer január 9-én indult Portugáliából, és helyi idő szerint hétfő hajnali fél 2-kor jelentette be a Twitteren megérkezését a Francia Guyana-i partokhoz. Indulása előtt azt mondta az atléta, hogy reményei szerint teljesítménye nyomán másként néznek majd a fogyatékos emberekre. Szerinte senkit sem szabad pusztán a fogyatékossága alapján megítélni.

Lee Spencer 2015 decemberében három másik végtagfogyatékos volt katona társaságában keresztülevezett az Atlanti-óceánon. Négyüknek mindössze három saját lábuk volt.

Nyitókép: Anthony Upton/ Rowing Marine via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik