Sport
Sopron, 2018. április 20.
Fegyverneky Zsófia (b) a Sopron és Courtney Vandersloot, a török Yakin Dogu Üniversitesi játékosa a nõi kosárlabda Euroliga elõdöntõjében játszott Sopron Basket - Yakin Dogu Üniversitesi mérkõzésen a soproni Novomatic Arénában 2018. április 20-án.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Fegyverneky: Tudunk jobban játszani, pénteken lezárnánk a párharcot

Korábban a témában:

Fegyverneky Zsófia szerint a kedden megnyert első mérkőzés után a Sopron Basket pénteken lezárhatja Bourges-ban a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjét, amely az egyik fél második győzelméig tart. Az előző idényben ezüstérmes magyar csapat két napja óriási csatában 66-65-re verte francia ellenfelét, és a csapatkapitány hasonló mérkőzésre számít idegenben is.

Kiélezett meccs lesz a kinti is, próbálunk tovább javítani a védekezésünkön, mert a Bourges hazai pályán még erősebb. Tudunk a keddinél jobban játszani, és szeretnénk holnap lezárni a párharcot

– nyilatkozta a klub honlapján a 34 éves irányító.

A párharc második mérkőzésére pénteken 20 órakor kerül sor Bourges-ban. Ha ott is soproni siker születik, akkor a zöld-sárgák 2009 és 2018 után harmadszor jutnak be a Final Fourba. Ha egyenlít a francia gárda, a negyeddöntő utolsó meccsét szerdán 18 órakor rendezik Sopronban.

Nyitókép: Krizsán Csaba/MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73885102, Kar·cson (Fluor) Tam·ssal beszÈlgett¸nk. 2019.04.10., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.