Sport

Botrány: elvették Magyarországtól a Final Four rendezési jogát

Január végén a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület hivatalos csatornákon is bejelentette, a klub elnyerte a MEVZA Cup sorozat idei négyesdöntőjének rendezési jogát. A klub elkezdte a szervezést, jelentős energiákat mozgatott meg, miközben kiderült, a sorozat szervezőjének elnöke tudtuk nélkül odaadta a rendezés jogát az Olomouc csapatának.

Mindezt annak ellenére tette, hogy mint utóbb kiderült, a Békéscsabai Röplabda Sport Kft. adott be a nőknél egyedüliként határidőre érvényes pályázatot. A csabai klub közleményben reagált minderre, botrányt emleget és jogi útra terelte a történetet:


A Mevza (Middle European Volleyball Zonal Association ) egy közép-európai röplabda kupasorozat, amelyet a nőknél tavaly és tavalyelőtt is a Békéscsaba nyert. 2018-ban ráadásul hazai rendezéssel. Idén március 9-10-én lenne a döntő. Hogy a csehországi Olomoucban vagy Békéscsabán, egyelőre kérdéses.

Ami biztos, a hétcsapatos regionális bajnokságot lezáró négyes döntő elődöntőjében a kiírás szerint a szlovén Nova KBM Branik Maribor a horvát Mladost Zagrebbel mérkőzik, míg a másik ágon a BRSE a cseh VK UP Olomouc csapatával találkozik. (Fotó: MTI / Lehoczky Péter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik