Sport

Rangadót és pályaelőnyt nyert a Sopron az Euroligában

Az előző idényben ezüstérmes Sopron győzött a lett Riga vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga 14., utolsó fordulójában, ezzel csoportmásodikként jutott tovább a negyeddöntőbe, amelyet pályaelőnnyel kezd majd. A 7/6-os győzelmi mérleggel rendelkező soproniak annak a tudatában utaztak el a Rigához, hogy

ha győznek, akkor csoportharmadikként vagy akár másodikként zárnak – ehhez már pályaelőny is társul -, ha viszont kikapnak, akkor negyedikként jutnak tovább a negyeddöntőbe.

Utóbbi már csak azért sem lett volna szerencsés, mert a negyedik helyezettre a másik nyolcas győztese, a 12/1-gyel büszkélkedő orosz Jekatyerinburg várt, amely bronzérmes lett Sopronban a tavaly áprilisi Final Fourban.

A B csoportot már korábban megnyerte a Dinamo Kurszk, és az oroszok mögött a török Fenerbahce, a Riga és a Sopron jutott be a rájátszásba. Az üldözők sorrendje azonban a zárókörben dőlt el.

Rengeteg kosárral és kiváló soproni játékkal indult a meccs, 10 perc alatt 57 (!) pontot láthatott az Elektrum Olimpiskais Centrs közönsége. A nyitónegyedet követően többször is hat ponttal elhúzott a magyar bajnok, melyben a spanyol Queralt Casas és a szerb Aleksandra Crvendakic is remekelt. A nagyszünetben már 38-48 volt az állás.

Térfélcsere után a vendégek magabiztosan tartották a különbséget, Dupree ekkor már 15 pontnál tartott. Az 56-67-ről induló zárószakaszban a Riga még egyszer felzárkózott hat pontra (68-74), de ennél közelebb már nem tudott Roberto Iniguez csapatához férkőzni.

A Sopron arról tájékoztatta az MTI-t, hogy mivel a csapat kétszer megverte a Rigát, azonos pontszám esetén megelőzi a letteket, ráadásul a francia Carolo Basket hosszabbítás után bravúrral legyűrte a már negyeddöntős Fenerbahcét, s a hármas minitabellából a Sopron került ki csoportmásodikként a Dinamo Kurszk mögött.

Ez azt jelenti, hogy a magyar együttes az A jelű nyolcasban várhatóan harmadik francia Bourges-zsal találkozik a negyeddöntőben, és pályaelőnnyel kezdi meg az egyik csapat második sikeréig tartó párharcot március 5-én.

Női kosárlabda Euroliga, B csoport, 14. forduló:

Riga (lett)-Sopron Basket 71-79 (27-30, 11-18, 18-19, 15-12)

Nyitókép: wb-sopron.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik