Sport

Négygólos hátrányt is ledolgozott, mégis kikapott a női pólócsapat

A magyar női vízilabda-válogatott óriási csatában, négygólos hátrányból felállva kapott ki – 11-10-re az Európa-bajnok holland csapattól a világliga selejtezőjének ötödik fordulójában, kedden Budapesten.

A két csapat decemberi hágai összecsapásán a zárónegyedig a magyar válogatott “hátát nézte” a holland együttes, Budapesten a Laky Károly Uszodában azonban lehengerlően kezdett az Európa-bajnok, és alig több mint négy perc játék után 4-0-ra elhúzott. A magyarok három szépen végigvitt emberelőnnyel villámgyorsan minimalizálták a különbséget, a játékrész hajrája azonban újra a hollandoké volt (3-6).

Bíró Attila már a második negyed elején kapust cserélt, miután Tóth Eszter kilenc lövésből csak kettőt fogott, a helyére beálló Kasó Orsolya pedig jól szállt be, több fontos védése is volt. A hollandok ezzel együtt a nagyszünetig növelték előnyüket.

A harmadik negyedben sikerült lelassítani a hollandokat támadásban, elől viszont akadozott a magyar gépezet, ennek ellenére sikerült faragni a hátrányból, a zárónegyedben viszont óriásit küzdöttek a mieink és 10-10-re kiegyenlítettek. Az egyik utolsó akciónál úgy tűnt, a hollandok támadóideje lejár, a magyarok ezért már indulni kezdtek előre, a rivális azonban ezt kihasználva eldöntötte az összecsapást.

A világligában a magyar válogatott már biztos továbbjutó, azaz ott lesz az Európa Kupa hatos döntőjében. Azt a tornát március 28. és 31. között rendezik Torinóban. Onnan az első három jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe, melynek Budapest ad majd otthont, így azon a magyar válogatott automatikus résztvevő. A nyári torna győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.

Női világliga, európai selejtező, B csoport, 5. forduló:

Magyarország-Hollandia 10-11 (3-6, 2-3, 2-1, 3-1)

A B csoport állása:
1. Olaszország 12 pont/4 mérkőzés, 2. Magyarország 8/5, 3. Hollandia 7/5, 4. Franciaország 0/4

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik