Sport

Brutális csatát nyert a Celje ellen a MOL-Pick Szeged a BL-ben

A MOL-Pick Szeged 29-28-ra győzött a szlovén Celje vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában.

A szlovén Dean Bombac irányításával jól kezdett a Szeged (5-8). A hazaiak a Telekom Veszprémtől kölcsönvett francia jobbátlövő, az olimpiai és háromszoros világbajnok William Accambray révén tartották a lépést ellenfelükkel, és amikor egyenlíteniük is sikerült, Juan Carlos Pastor vezetőedző időt kért (11-11).

A magyar bajnoki címvédőnek az első félidőben ötször kellett emberhátrányban játszania, ráadásul a védekezése sem működött tökéletesen, de mivel Mirko Alilovic egyre jobban védett, a csapat a szünetben két találattal vezetett.

A második felvonás elején a Celje egyenlített, erre azonban egy 4-0-s sorozattal válaszolt a Szeged, amelynek a folytatásban másfél percig kettős emberhátrányban kellett játszania, és mivel ismét elfogyott az előnye, a spanyol vezetőedző megint időt kért.

A vendégek számos lövőhelyzetet kihagytak, és 11 perc alatt csupán egyszer voltak eredményesek, mert Klemen Ferlin bravúrosan védett. A szlovénok három és fél perccel a vége előtt visszavették a vezetést, ám a szegedieknek a spanyol Jorge Maqueda jóvoltából sikerült fordítaniuk, így nagy küzdelemben egy góllal győztek.

A hét győzelemmel és négy vereséggel álló Telekom Veszprém jövő szombaton a macedón Vardar Szkopje otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében, a nyolc sikerrel, egy döntetlennel és két vereséggel álló Szeged pedig vasárnap az ukrán Motor Zaporizzsja csapatát fogadja.

Eredmény, férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 11. forduló, B csoport:

RK Celje PL (szlovén) – MOL-Pick Szeged 28-29 (16-18)
a Szeged gólszerzői: Maqueda 7, Bombac 5, Bánhidi, Sigurmannsson 4-4, Källman, Canellas, Sostaric 2-2, Bodó, Balogh Zs., Zsitnyikov 1-1

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.