Sport

Hosszú már nem fél attól, hogy eltiltják

Sajtótájékoztatót tartott Hosszú Katinka, a téma az új versenysorozat, a Nemzetközi Úszó Liga (ISL) volt.

Az új sorozatról már hallhattunk korábban is, a nemzetközi szövetség ugyanis eltiltással fenyegette azokat, akik az ISL égisze alatt kívántak versenyezni.

Cseh László: Lehet, az lett volna jó, ha eltiltanak
Úgy érzi, joggal a a nemzetközi szövetség.

December közepén aztán már arról szólt a hír, hogy a nemzetközi szövetség rosszallása ellenére beindul a sorozat, és hogy a 12 kiválasztott város közé Budapest is bekerült.

Budapest is csapatot indít az ellenségként kezelt úszósorozatban
A nemzetközi szövetség eddig eltiltással fenyegette azokat, akik elindulnak az ISL-ben.

A mostani sajtótájékoztatón azt tudhattuk meg, hogy

  • Hosszú klubtulajdonos lesz az ISL-ben. Így Budapesté lesz a hat európai klub közül az egyik, és ebben a magyarok elsőbbséget élveznek majd.
  • Katinka kéri fel a versenyzőket, ő állítja össze a csapatot. A legjobb magyar úszókat szeretné meghívni a csapatába, név szerint Milák Kristófot, Cseh Lászlót, Késely Ajnát és Verrasztó Dávidot említette. Hozzátette: az ISL-sorozatban induló klubjának nevéről csak később döntenek, s természetesen a részvételhez honfitársainak nem szükséges átigazolniuk.
  • Az ISL nem akar a FINA-val szembemenni, de érzi, hogy a nemzetközi szövetség reagál a fejleményekre. A FINA a Bajnokok Sorozatával és emelt pénzdíjjal válaszolt az ISL-re, de Hosszú nem fél attól, hogy a korábban beígért eltiltásig mennének. Az úszó és az ISL békés együttélésre törekednek, de képesek egységbe tömörülni saját érdekeik mentén.
  • Egy-egy klub 30 fős lehet, de egy versenyre 24 úszót, 12 férfit és 12 nőt nevezhetnek.
  • Február közepén  Törökországban találkoznak a kijelölt klubtulajdonosok, ahol megbeszélik a további programot, az előttük álló feladatokat.
  • Az idei szezon amolyan bemutatóidény lesz, aztán 2020-ban, a tokiói olimpia után indul be a nagyüzem. A tervek szerint az alapszakaszt követően – amely várhatóan hét-nyolc állomásból áll majd – decemberben, Las Vegasban rendezik a döntőt. Hosszú mellett a brit Adam Peaty, az olasz Federica Pellegrini, az amerikai Ryan Murphy és az ausztrál Cate Campbell lesznek az ISL nagykövetei.
  • Idén hét versenyt rendeznek, egynek Budapest ad otthont, ahol a magyar mellett egy európai és két amerikai csapat indul. A versenyeken a rendező dönti el, hogy 25 vagy 50 méteres medencében bonyolítják le a futamokat.
  • Nem lesznek hosszú távok, inkább a rövidebb, pörgősebb versenyszámokra koncentrálnak.
  • Hosszú az első évben úszó és tulajdonos is lesz, Tokió után meglátják, hogyan tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik