Sport

A kézikapitány rég örült ennyire vereségnek

Magyarországon nagy kultúrája van annak, hogy egy vesztes mérkőzés után is tudunk örülni, és úgy beállítani a dolgokat, mintha a sportban nem az eredmény lenne fontos.

Ennek ellenére a férfi kézilabda-válogatott Dánia elleni háromgólos veresége valóban a vállalható kategóriába tartozik, főleg, ha tudjuk, hogy a fiatalabb, nemzetközi szinten még rutintalanabb játékosaink milyen komoly szerephez jutottak ezen a meccsen.

A Császár Gábor helyére a keretbe kerülő 20 éves Szita Zoltán például öt góllal zárt, de az irányító Juhász Ádám is kitett magáért, ő négyszer volt eredményes, vagyis a fiatalok igazolták, lehet rájuk számítani.

“Az első félidőben 25 percig jól tartottuk magunkat az előzetesen elképzelt dolgokhoz, aztán sajnos belehibáztunk, hétméteres és ziccerek is kimaradtak. Lehet, hogy több is volt ebben a meccsben, ha a ziccerek bemennek, igaz, a másik oldalon is maradtak ki helyzetek.

A két dán kapus közül Landinnal nincs problémánk, Green beállásával viszont egyszerűen megbabonázott minket a dán csapat. A második félidőt megnyertük, erre utaltam, amikor azt mondtam, rég örültem ennyire vereségnek” – nyilatkozta a találkozó után Csoknyai István szövetségi kapitány az M4 Sportnak.

A dánok kapusára készülni sem lehet?
Vladan Matics szövetségi kapitány elmondta, Jannick Greenből hiába készültek.

Csoknyai Szita és Juhász mellett Ligetvári Patrikot, valamint Máthé Dominiket is megdicsérte, mindannyian vagányan, megilletődés nélkül játszottak.

“Úgy küldtek fel minket, fiatalokat a pályára, hogy élvezzük a játékot, és csodálatos élmény volt. Az első gól után nagyon megkönnyebbültem, úsztam a meccsel, ilyen közegben nem is lehet nem élvezni a kézilabdát.

Megpróbáltunk mindent megtenni, most ennyi sikerült” – idézte a kéziszövetség oldala az első vb-meccsét játszó Szitát.

A vébén nincs megállás, vasárnap 18 órától jön a középdöntő második mérkőzése, ezúttal a pont nélkül álló Tunézia lesz az ellenfél.

“Ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Mind a két csapat tudja, milyen tétért játszik. Megmondom őszintén, a dánok elleni meccs előtt fél szemmel már Tunéziára készültünk, videón kielemeztük őket. Nagyon kellene nyerni, és ha sikerül, akkor óriásit lépünk előre.

Utána jönne két nap szünet, majd a norvégok, és abban a meccsben is sok lehet, de ne rohanjunk előre, előbb legyen meg a Tunézia elleni siker” – tekintett előre az aktuális feladatra a kapitány.

A vasárnapi mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti, mi pedig online tudósításban követjük a meccs alakulását.

A csoport további programja:

Január 20., vasárnap: 
18:00 Magyarország – Tunézia (tv: M4 Sport)
20:30 Norvégia – Egyiptom

 

Január 21., hétfő: 
18:00 Svédország – Norvégia
20:30 Egyiptom – Dánia

 

Január 23., szerda: 
15:30 Tunézia – Egyiptom
18:00 Norvégia – Magyarország (tv: M4 Sport)
20:30 Dánia – Svédország

 

A csoport első 2 helyezettje jut az elődöntőbe, a 3. helyezett a világbajnokság 5. helyéért, a 4. helyezett a torna 7. helyéért léphet pályára. A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőn 2020 tavaszán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik