Sport

Egy magyar érem már biztos a World Tour-versenyen

Szudi Ádám és Pergel Szandra duója bejutott az elődöntőbe, így már biztosan érmet szerez az új olimpiai számban, vegyes párosban a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen.

A magyarok ellenfele az a francia Tristan Flore, Laura Gasnier kettős volt pénteken délelőtt, amely a selejtezőből érkezve a főtábla csütörtöki nyitófordulójában az első helyen kiemelt hongkongi Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem kettőst búcsúztatta, azaz már három győztes meccsen volt túl.

A találkozót a magyarok kezdték jobban, az első szettet simán, a másodikat pedig már nagyobb csatában nyerték, így egy játszmára kerültek a továbbjutástól. A francia páros feljött, majd hat-négyes magyar vezetésnél időt kértek Flore-ék, és ez használt is, egyenlítettek, majd 8-8-ig fej fej mellett haladtak a felek. Ekkor két magyar pont következett, ezzel együtt két meccslabdához jutottak Pergelék, és már az elsőt kihasználva megnyerték a mérkőzést.

Hasonló a játékstílusunk, mindketten ügyesek vagyunk az asztal fölött, talán ez a párosunk titka. A mostani meccsen annak köszönhettük a győzelmet, hogy a franciák nem tudták kihasználni az erősségeiket, végig mi irányítottunk. Még nem tudjuk, kivel játsszuk az elődöntőt, de ott is nyerni akarunk.

– mondta a Németországban légióskodó, 22 éves Szudi.

A vasárnapig tartó budapesti viadalon négy kontinens 51 országának csaknem 400 versenyzője lépett, illetve lép asztalhoz, az összdíjazás 170 ezer dollár (47,6 millió forint). A döntőket szombaton és vasárnap rendezik.

Végeredmény – Asztalitenisz World Tour, Budapest, vegyes páros, negyeddöntő:

Szudi Ádám, Pergel Szandra – Tristan Flore, Laura Gasnier (francia) 3-1 (5, 9, -6, 8)

Nyitókép: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik