Koppenhága, 2019. január 13.
Bodó Richárd (j) és az angolai Gabriel Teca a német-dán közös rendezésû férfi kézilabda-világbajnokság csoportkörének 2. fordulójában játszott Magyarország - Angola mérkõzésen Koppenhágában 2019. január 13-án.
MTI/Illyés Tibor

Az első félidőben eldöntötte Magyarország a meccset

Nehezen indult a találkozó a mieink számára, mert Muachissengue néhány káprázatos védéssel megakasztotta a magyar támadásokat. Szerencsére Mikler is elkapta a fonalat, így aztán két percen keresztül nem is esett gól a meccsen. Ezután viszont megrázta magát Magyarország és olyan gyorsan elszaladt 3-1-re, hogy Angola kapitánya inkább időt kért.

Gyakorlatilag az első félidőben eldőlt a meccs, egy 4-0-s és egy 5-0-s sorozatot is produkáltak a mieink és az első játékrész hajrájára az is belefért, hogy kicsit kiengedett a magyar csapat.

Fordulás után nagy kapkodásba kezdtünk, mivel Csoknyai István arra kérte a csapatot, hogy fokozza a tempót. Hamar időt is kért, hogy leszögezze: gyorsítani kell, nem ész nélkül rohanni. Mindkét csapat felváltva dobálta szinte a gólokat, a védelem jóformán eltűnt mindkét oldalon. Sokat elárul, hogy a második félidő döntetlen lett, 16-16-tal zártak a felek.

Az első félidőben viszont a stabil védekezés mellett Mikler Roland tízszer is védett, félidőben pedig Székely Márton állt be a helyére. Nem ezen múlt a bekapott gólok száma, de azért jegyezzük meg: Mikler lett a meccs embere.

Ez már jobban festett Argentína után, legközelebb Katarral játszik majd a válogatott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.