Sport

Agyonnyert meccsen végül a büntetők mentették meg a női pólócsapatot

A magyar női vízilabda-válogatott a zárónegyedet négygólos előnyről kezdhette, mégis csak 10-10-es döntetlent játszott Hollandiában a világliga selejtezőjének B csoportjában.

Bíró Attila együttese a hágai összecsapáson egészen a negyedik felvonásig uralta a mérkőzést, a nagyszünetben 7-4-re, az utolsó játékrész előtt 10-6-ra vezetett, a vendéglátók azonban visszakapaszkodtak, és egy 4-0-s sorozattal egyenlítettek. A magyar válogatott az utolsó támadást még emberelőnyben játszhatta végig, de a lövés kimaradt.

Mivel döntetlenre végződött a találkozó, jöhettek az ötméteresek, amiben Gangl Edina jelentette a különbséget. A magyar csapat 4–3-ra nyert, ezzel két pontot szerezve.

A világligában a magyar csapat novemberben 13-4-re legyőzte Egerben a franciákat, majd decemberben 13-12-re kikapott Olaszországban. A négyesből az első három jut az Európa Kupa hatos döntőjébe, ugyanakkor fontos a csoportelsőség, mivel azzal közvetlenül az elődöntőbe lehet kerülni.

Magyarország – amely így Hollandiához hasonlóan négypontos a csoportban – kedden Franciaországban játszik.

Végeredmény – Női vízilabda világliga, B csoport, 3. forduló:

Hollandia-Magyarország 10-10 (2-4, 2-3, 2-3, 4-0)

A csoport állása: 1. Olaszország 9, 2. Hollandia 4 (36-25), 3. MAGYARORSZÁG 4 (35-27), 4. Franciaország 0

A magyarok további programja:
—————————–
január 15.: Franciaország-Magyarország
február 12.: Magyarország-Hollandia
március 5.: Magyarország-Olaszország

Nyitókép: Buza Balázs/waterpolo.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik