Sport

A Barcával szemben a Villarreal megadja a tiszteletet a Real Madridnak

Január 3-án, csütörtökön pótolják be a Villarreal – Real Madrid bajnokit, melyet a decemberi klubvilágbajnokság miatt halasztottak el. A hazai csapat az As cikke szerint előre jelezte, hogy díszsorfalat fognak állni a klubvébét – és a Bajnokok Ligáját – zsinórban háromszor megnyerő madridiaknak.

Újra történelmet írt a klubvilágbajnokságot simán nyerő Real Madrid
A BL-címvédő az első, amely zsinórban háromszoros bajnok a sorozatban.

Ez még Spanyolországban is maximum egy mínuszos hír lenne, csakhogy nem is olyan rég a díszsorfalazásból óriási botrány volt arrafelé. Természetesen a Barcelona és a Real Madrid a két főszereplő:

napokkal azután rendezték az El Clásicót 2017 decemberében, hogy a Real megnyerte a klubvilágbajnokságot, azonban a katalánok jelezték, ők nem fognak sorfalat állni.

A Barcától az az indoklás érkezett, ők nem voltak ott a klubvébén (ahová a kontinensek bajnokai jutnak ki), és mivel nem voltak érintettek a sorozatban, így nem érzik kötelességüknek megtenni ezt a gesztust. A Real tavasszal vágott vissza mindezért, amikor májusban újabb rangadót játszottak, akkor ők nem álltak díszsorfalat az akkor már spanyol bajnok Barcának.

A Villarreal nem száll bele az adok-kapokba, ők a díszsorfal mellett döntöttek.

Nyitókép: Giuseppe CACACE / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik