Sport lineup

LeBron James berúgta az ajtót és hátára vette Los Angelest

Sokkal jobb, kiszámíthatatlanabb és izgalmasabb az NBA idei szezonja, mint az elmúlt évadok. A verhetetlennek hitt címvédő, a Golden State Warriors bele-belenéz egy-egy pofonba, kihívó pedig akad egy tucat. Még Keleten is van négy csapat – a Toronto Raptors, a Milwaukee Bucks, a Philadelphia 76ers és a Boston Celtics –, amely simán odaérhet majd a végén, azt pedig tudtuk, hogy Nyugaton őrült harc lesz a nyolcba, azaz a rájátszásba kerülésért.

Egy dolog nem változott nyár óta: a legnagyobb talány még mindig a LeBron James és a Los Angeles Lakers.

Eleinte nehezen képzeltük el, mire mehet ez a fiatalokat és a veteránokat vegyítő, kívülről picit testidegennek tűnő csapat a mai NBA-ben. Csakhogy aztán a meccseken eddig hozzák magukat, a tapasztalatlanabb játékosok közül a többség lépett előre egyet, az öregek meglepően jól illenek a rendszerbe, LeBron James pedig közel a 34-hez sem lassít.

Hiába nagy a médiafelhajtás körülötte, leszegett fejjel vezeti a Lakerst, és talán még életében nem láttuk ennyire türelmesnek – ez pedig még az eddiginél is félelmetesebbé teszi őt.

Nem kapkod, a lassabb szezonkezdet után látványosan jobban játszik, egyszerre mentora a rotáció tehetségesebb tagjainak és veszi hátára a sikerre most már majd’ egy évtizede éhes várost. Egyértelmű, hogy az út végén az újabb bajnoki cím lebeg a szeme előtt. A teljesítményét elnézve még hosszú évei vannak hátra a ligában, nem siet sehova, és talán 16 éves kora óta először félig-meddig nyomás nélkül kosarazhat.

Az idei év lehet az, amikor a Lakers végre feláll a padlóról, de természetesen ez sem megy egyről a kettőre. Nagyon nehéz elképzelni, hogy a kiélezett versenyben ez a keret elég lesz már tavasszal a nagydöntőre, de az alapokat most a háttérben le lehet fektetni.

Majd ha ezzel végeztek, nyáron jöhet mondjuk egy szupersztár, és a Lakers végre tényleg visszakerülhet a legmagasabb polcra.

Egyedül nem megy, de most talán nem is kell

LeBron James háromszoros bajnok, kettőt a Miami Heattel, egyet a Cleveland Cavaliersszel nyert. A bajnoki címek között az a közös, hogy noha James valamennyi alkalommal kiválóan játszott, a megfelelő kiegészítők nélkül biztosan nem nyert volna. Miamiban ott volt neki Dwyane WadeChris Bosh és 2013-ban már Ray Allen is, a Cavsnél pedig Kevin Love és Kyrie Irving tett hozzá rengeteget a teljesítményhez.

LeBron James ellen az idők végezetéig fel fogják hozni, hogy kilenc nagydöntőjéből csupán hármat nyert meg, pedig ha közelebbről megnézzük a finálékat, máskor nem nagyon volt esélye nyerni – talán csak a 2011-es döntőt sajnálhatja.

Az, hogy a 2018 tavaszára Cavalierst is elvitte a döntőig, maga a megmagyarázhatatlan csoda. Abban a csapatban hemzsegtek a kiégett játékosok, James kis túlzással egyedül támadott és védekezett, ha pedig leült pihenni, összeesett a rendszer.

Ezzel ellentétben a Los Angeles Lakersnél úgy tűnik, hogy van egy mag, amelyik nem csak hogy komolyan gondolja, képes is hétről hétre fejlődni, sőt ha úgy adódik, átvenni a stafétát az erejét a szezon későbbi részére tartalékoló Jamestől.

Lonzo Ball, Kyle Kuzma és LeBron JamesFotó: Harry How/Getty Images

Los Angelesben nem lehetsz a második legjobb, még akkor is vannak elvárások, ha a csapat éppen csak az építési fázisban van. A fiatalok és a sokszor, sok helyen leírt öregek ezzel tisztában vannak, és nem egyszer lépnek fel James mellé.

A szezon első percétől azon töröm a fejem, hogy megtaláljam a megfelelő egyensúlyt. Hogy mikor domináljam a meccseket és mikor lépjek hátra, hogy a fiatalok feltalálják magukat. A srácok képesek arra, hogy megnyerjék a szoros meccseket, de azt is tudják, hogy ott vagyok nekik

– így James a nagy kérdésről.

Ki kell emelni Kyle Kuzmát, aki nagy szezont fut, és ha nem történik nagy fordulat, komoly erőt jelenthet a jövőben is. Közte és James között láthatóan kialakult valami kapocs, amiből a Lakers még sokat profitálhat.

Folyamatosan fejlődik támadásban és védekezésben is. A pálya minden pontján hasznos, nagyon sok van még benne

– mondta LeBron James Kuzmáról.

De ott van az eléggé hektikus Lonzo Ball, aki ha egyszer el tudja engedni magát, fontos szerepe lehet a következő években a James érkezése óta feltámadó Los Angeles Lakersben. Másik oldalról pedig olyan tapasztalt bajnokok takarítanak a palánk alatt, mint JaVale McGee és Tyson Chandler.

Hangsúlyozzuk, ez a keret messze nem bajnokesélyes, LeBron James jelenléte viszont általában mindenkiből kihozza a maximumot. A kulcs a türelem: ha türelmes tud maradni, és a Golden State Warriors az előrejelzéseknek megfelelően szétesik útközben, csak be kell lépnie a nyitott ajtón.

És tényleg, ha győztes kultúrát akarnak kiépíteni, nem lehet csak és kizárólag rá építeni. Ha megnézzük a Warriorst, van négy játékos, aki bármikor eldönthet egy párharcot. Persze, nem lehet a két csapatot összehasonlítani, de mégis.

A tehetség adott, a Lakers talán egy nyárra és egy szupersztárra lehet attól, hogy odaérjen a legnagyobbak nyakára.

Addig is LeBron James úgy hoz őrült számokat, hogy soha korábban nem volt ennyire kipihent. Ha én egy NBA-franchise vagyok, és látom ezt a teljesítményt, most még nem remegnék. De azért májusban picit megigazítanám a nyakkendőmet, ha LeBron James állna a pálya túloldalán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik