Sport lineup

NBA: Stephen Curry már Wilt Chamberlain nyomában

A Houston Rockets a 47 pontos James Harden vezérletével legyőzte a vendég Utah Jazzt az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján.

A Rockets ezzel sorozatban negyedszer nyert, és két vereség után először verte meg a Jazzt ebben az idényben, az előző szezon legjobbjává választott Harden 16 büntetőjéből csak egyet rontott el.

Detroitban a hazaiak ásza, Blake Griffin már három negyed után tripla duplánál tartott, ám a hajrában két hármast is kihagyott. Így hiába zárt 19 ponttal, 11 gólpasszal és 10 lepattanóval, csapata kikapott a vendég Milwaukee-től.

A címvédő Golden State a második negyedben már 25 ponttal vezetett a Memphis ellen, így Steve Kerr pihentetni tudta legjobbjait az év végéig még hátralévő nyolc meccsre. A Warriors-sztár Stephen Curry bedobta 15 ezredik pontját az alapszakaszban, erre a klubból korábban csak négyen voltak képesek, köztük a legendás Wilt Chamberlain.

50 évvel ezelőtt is játszott egy LeBron James, csak nem így hívták
Wilt Chamberlainről két legenda kering. Az egyik, hogy lefeküdt 20 ezer nővel, a másik, hogy egyszer 100 pontot dobott egy kosármeccsen. Az egyik valószínűbb mint a másik.

A portlandi Damian Lillard 39 ponttal vezette sikerre együttesét Los Angelesben, a házigazda Clippersnél Tobias Harris ugyanennyit dobott.

A Minnesota már 36 ponttal is vezetett a Sacramento ellen, míg a Phoenix elsősorban a 41-17-re hozott harmadik negyednek köszönhetően nyert New Yorkban.

Eredmények:

Houston Rockets-Utah Jazz 102-97
Detroit Pistons-Milwaukee Bucks 104-107
New York Knicks-Phoenix Suns 110-128
Minnesota Timberwolves-Sacramento Kings 132-105
Oklahoma City Thunder-Chicago Bulls 121-96
San Antonio Spurs-Philadelphia 76ers 123-96
Golden State Warriors-Memphis Grizzlies 110-93
Los Angeles Clippers-Portland Trail Blazers 127-131

Ajánlott videó

Olvasói sztorik