Sport

A kilenc magyarból csak Hosszú hozta magát az úszóvébén

A magyarok közül egyedül Hosszú Katinka jutott tovább a kínai Hangcsouban zajló rövid pályás úszó-világbajnokság keddi nyitónapjának előfutamaiból: a háromszoros olimpiai bajnok klasszis 400 méter vegyesen a legjobb idővel került a fináléba, 100 méter háton pedig harmadikként elődöntős.

A 14-szeres rövid pályás világbajnok Hosszú mindkét számban címvédőként ugrott a vízbe, 400 méter vegyesen óriási fölénnyel, 4:23.59 perces idejével a másodikat több mint négy másodperccel megelőzve zárt az összesített rangsor élén.

Nem sokkal később 100 méter háton az amerikai Olivia Smoliga óriási tempót diktált mellette – féltávnál világcsúcsidőn belül fordult -, de Hosszú tartotta vele a lépést, és másodikként csapott mögötte célba, az 57.09-es idő pedig a harmadik legjobb a mezőnyben.

“Mindig meg szoktam tippelni, milyen időt úszom, négyszáz vegyesen olyan 4:25 körülire gondoltam, ezért nagyon örülök ennek az eredménynek. Ugyanakkor nem vonok le ebből semmilyen következtetést, csakis az esti döntőre koncentrálok. Mindenképpen a vegyes döntőjére fókuszálok, nagyon közel lesz hozzá a száz hát elődöntője” – nyilatkozta Hosszú.

A magyarok közül elsőként 400 méter gyorson Bernek Péter volt érdekelt: a szám 2014-es dohai világbajnoka – aki gyakorlatilag a teljes nyári szezont kihagyta különböző betegségek miatt – nem kezdett rosszul, de fokozatosan visszaesett, és végül futamában csak a hetedik lett 3:43.74 perces idővel.

“Talán kicsit korai volt ez a visszatérés, de próbálkozom tovább. Bízom benne, hogy 400 méter vegyesen tudok majd javítani, addig még van négy napom”

– mondta Bernek. Őt az utolsó előfutamban Dudás Dániel követte, 3:46.65-tel kilencediknek csapott célba. Bernek a 15., Dudás a 23. lett.

Kapás Boglárka napok óta hőemelkedéssel bajlódik, ezzel együtt felállt a rajtkőre 200 méter gyorson, és 1:59.41 perccel összesítésben 24. lett. “Sokat kivett belőlem az elmúlt pár nap, de gondoltam megpróbálom, azonban elment az erőm. Alszom egyet a szerdai nyolcszázra” – nyilatkozta Kapás.

Férfi 200 méter pillangón a 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence és a Rióban bronzérmes Kenderesi Tamás képviselték a magyar színeket – az Európa-bajnok Milák Kristóf, valamint a korábbi világbajnok Cseh László ezúttal nem volt érdekelt -, a sok forduló azonban nem kedvezett nekik, Kenderesi 1:53.59-cel a 12., Biczó 1:53.99-cel a 14. lett összesítésben.

“Ennél azért jobbnak éreztem a formámat, jól sikerült a felkészülés. Nagyon szerettem volna pedig döntőt úszni, mivel két évvel ezelőtt kilencedik lettem”

– értékelt Kenderesi.

Sztankovics Anna 50 méter mellen egy hónappal ezelőtt országos csúcsot úszott (30.59), ettől most valamivel elmaradt (30.76), és éppen csak lecsúszott az elődöntőről, 18. lett. “Nagyon dühös vagyok magamra, az első tempóm ugyanis kicsit beakadt, talán pont ez a hét század hiányzott a továbbjutáshoz. Az elmúlt napok nagyon lassan teltek Sanghajban, kicsit bele is fásultam, ebben a medencében pedig talán ha kétszáz métert úsztam” – magyarázta Sztankovics.

Földházi Dávid 100 méter háton a 30. helyen fejezte be szereplését (52.60), 100 méter mellen Horváth Dávid a 29. (58.86), míg 200 méter vegyesen Dudás Dániel a 25. (1:57.84) lett.

A hangcsoui olimpiai központ tízezer néző befogására alkalmas, teniszstadionként működő, a világbajnokság idejére uszodává alakított létesítményében magyar idő szerint 12 órakor kezdődnek az elődöntők, illetve a finálék. Hosszú 400 méter vegyesen 12.48-kor ugrik medencébe, 13.14 órakor pedig a 100 méter hát elődöntőjében lesz érdekelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik