Sport

Hosszú Katinka: Amatőr hibát vétettem

Hosszú Katinka a Hangcsouban zajló rövid pályás világbajnokság nyitónapján 400 méter vegyesen úgy nyert aranyérmet, hogy gyakorlatilag az egész mezőny csak a hátát nézte végig. Mire beért a célba, cirka fél hossz volt az előnye.

A döntő után azt mondta az úszónő, nem számított rá, hogy az idei hosszabb kihagyást követően ilyen gyorsan újra formába tudja hozni magát. Márpedig tény, Hosszú világ idei legjobb idejét produkálta 400 vegyesen.

Nyáron Glasgow-ban nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan sikerül visszahozni a formám, de nagyon jól érzem magam a vízben. Mondhatnánk, hogy az érzés nem számít, de nagyon is, hiszen tudom, van még bennem. Saját magamat is megleptem ezzel.

– nyilatkozta az MTI-nek a 29 éves Hosszú, hozzátéve, hogy “kicsit biztonsági úszással” vágott neki a finálénak.

A rövidpályán 14-szeres vb-győztes úszó kiemelte, még többet kell edzenie ahhoz, hogy tovább javuljon, ugyanakkor a sok negatívumtól eltekintve jót tett a szervezetének az idei pihenő. Az M4 Sportnak is nyilatkozott a futama után, ahol felszabadultabb volt, elmondta, hogy többször is amatőr hibát vétett, de még ez is belefért – azért is, mert a mezőny többi tagja is panaszkodott, hogy hátúszásnál a hangcsoui mennyezet zavaró.

Háton reggel annyiszor nekimentem a kötélnek, de nagyon sokan nekimennek, mert ugyan gyönyörű a mennyezet, de nagyon nehéz benne úszni. Délután már jobb volt, csak egyszer mentem neki, remélem, a döntőre még jobb lesz.

– nyilatkozott a háromszoros olimpiai bajnok, aki ezzel már a szerdai 100 méter hát fináléjára utalt.

Hosszú Katinka a második versenynap délelőtti programjában 200 méter pillangón kerülhet a fináléba, de mint mondta, óriási “lutri lesz az a futam.” Száz méter háton viszont már döntős, ebben a számban is címvédőként, valamint világcsúcstartóként érdekelt.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik