Sport

Kim Rasmussen: Nem történt tragédia, de azért fáj

Pénteken, első középdöntős mérkőzésén elég simán kikapott a magyar női kézilabda-válogatott a norvégoktól a franciaországi Európa-bajnokságon. Egyet aludva a vereségre Kim Rasmussen szövetségi kapitány azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy a csoportkör végére sokan elfelejtették, hogy tapasztalatlan a magyar csapat, nem mindenki állt készen egy ekkora kihívásra, amit egy felpörgő norvég válogatott jelentett.

Nem történt tragédia, mert egyelőre nem tudjuk felvenni a versenyt az abszolút legjobbakkal. Mi a középmezőnyhöz tartozunk, a norvégok vagy a franciák még túl erősek nekünk. Természetesen ettől még nagyon fáj és bántja a büszkeségünket egy péntekihez hasonló vereség

mondta a dán szakember, aki szerint a legfontosabb, hogy ne eméssze magát senki a pénteki mérkőzés miatt, a sportban megtörténik az ilyen és utólag már úgysem tudnak rajta változtatni.

Főleg, hogy vasárnap már jön az újabb mérkőzés, 15 órától a németekkel játszunk. Rasmussen szerint ellenük lehet esély megszerezni az első győzelmet a középdöntőben.

„Fizikailag erős csapatuk van, és ahogy haladunk előre egy tornán, a méretbeli különbségek egyre inkább számítanak. Ők is nagy tempóban mennek az ellenfélre, erőltetik a gyors középkezdéseket, amivel a norvégoknak és a románoknak is gondot okoztak. Erre megoldást kell találnunk. Nem olyan gyorsak azért, mint a norvégok, de rendkívül erősek. Ha túl hátul maradunk, átlőnek minket, ha kilépünk rájuk, megjátsszák a veszélyes beállóikat. Nem lesz könnyű megtalálni az egyensúlyt, az biztos, hogy egy az egyben nehezen tudjuk majd megtartani őket” – mondta a következő ellenfélről.

A magyar csapatnak van még esélye bejutni az elődöntőbe, Rasmussen azonban nem akart foglalkozni ezzel.

Majd a román meccs után ránézünk a tabellára, hol is végeztünk. Jelenleg az a lényeges, hogy a németek ellen jó legyen a hozzáállásunk, küzdjünk a végsőkig és jó kézilabdát mutassunk, csak erre koncentrálunk.

Fotó: SEBASTIEN BOZON / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik