Sport lineup

Meddig lehet megélni egy jó mozdulatból?

Odell Beckham Jr. 4 évvel ezelőtt elkapott egy picit túldobott passzt, miközben a védője alaposan megráncigálta. Az eredmény: sztárstátusz, pénz, csillogás.

Odell Beckham Jr. a 2014-es draft első körének 12. válaszotottjaként került a New York Giantshez. Nem túlzás azt állítani, hogy a 22 éves elkapó repülőrajtot vett az NFL-ben, mivel Beckham szó szerint repülőrajtot vett az NFL-ben. A játékos arról lett híres, hogy egy Dallas elleni alapszakasz meccsen a levegőben úszva kapott el egy elkaphatatlannak tűnő labdát. A hazaiak irányítója, Eli Manning a második félidő elején az újonc Beckham felé dobott egy picit túlívelt passzt, amit végül kitekert testhelyzetben, egy kézzel sikerült lehúzni az oldalvonal előtt.

Az elkapás

Még mielőtt rátérnénk arra, hogy az ominózus elkapás hogyan indította be OBJ pályafutását, először beszéljünk magáról a mozdulatról, merthogy érdemes.

Kezdjük azzal, hogy Beckham egy elég nehéz labdát húzott le úgy, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. A közelebbi felvételeken látszik: az oldalvonalnál álló bíró szinte azonnal zászlót dob, ahogy OBJ-hez kerül a labda és ez nem véletlen. A Cowboys cornerbackje, a 39-es számmal játszó Brandon Carr nem tudta tartani a lépést Beckhammel, aki lépéselőnybe került a védővel szemben. Carr ezért alig észrevehető módon megrángatta a támadó bal karját, hogy ne legyen lendülete felugrani a hosszú labdáért. Ezt a szabálytalanságot egyébként PI-nek, vagyis pass interference-nek nevezik. Csakhogy Beckhamet ez sem akadályozta meg: a levegőben megnyúlva, a saját mozgástartományát meghosszabbítva, gyakorlatilag minimális súlypontemelkedéssel, egy kézzel le tudta húzni Manning hosszú passzát.

Beckham elkapása.

Ráadásul tette mindezt úgy, hogy a célterületen belül landolt, vagyis TD-t szerzett.

Nem csoda hát, hogy a következő hetekben, hónapokban mindenki az újoncról és a lehetetlen elkapásáról beszélt. Beckham a következő fordulókban folyamatos jó teljesítménnyel hétről hétre bizonyította, hogy nem egymeccses csoda, hanem a liga legnagyobb ígérete. Az elkapó élete eslő NFL-szezonját remekül kezdte: 12 meccsen játszott, 1305 yardot futott, összesen 12 TD-t is szerzett.

Beckham, a STAR!

OBJ-ből mindössze pár év leforgása alatt márka lett. A többé-kevésbé jól, de mindenképp feltűnően öltözködő, harsány személyiséggel rendelkező, de emellett remekül játszó elkapót hamar megszereték a szurkolók, de ami ennél is fontosabb: rengetegen potenciált láttak benne sportszakmai kereteken kívül is. Beckham igazi sztáralkat, minden mozdulata tele van érzelemmel, a szerzett yardok után eljárt táncai legalább annyira a szórakoztatók, mint a pályán mutatott megoldásai.

Beckham Moonwalk

A kiváló kezdetnek köszönhetően a fiatal játékosra viszonylag gyorsan lecsapott a Nike. Az amerikai sportszergyártó óriás hosszútávó szerződést írt alá Beckhammel, akinek ma már több sajátmárkás együttműködése is van a céggel. 

Ez a cipő például a Nike Air Force I Utility, ami az OBJ márkanevet is viseli, az ára 50 és 60 ezer forint között mozog.

Kép: Nike.com

De csinált a Nike az ő igényeire szabott futballcipőt is, amelyen az OBJ felirat és a játékos mezszáma szerepel:

Fotó: Nike

Nemrég jött ki a legújabb együttműködésük, a Nike reklámfilmje, ami egy szokásos promó: összevágott jelenteket láthatunk a fiatal Beckhamről, emlékezetes megmozdulásokról, vicces nyilatkozatokról, de az egészben a legérdekesebb az első mondat:

Elég őrültségnek hangozhat, de úgy érzem, hogy eddig nem is csináltam semmit.

Ez a sajtótájékoztatón elejtett félmondat a lehető legtömörebben és legőszintébben fejezi ki, hogy mit gondol maga a játékos a körülötte kialakult felhajtásról. Beckhamnek ugyanis tényleg mindene megvan, amire egy NFL-játékos vágyhat, kivéve egy dolgot: az eredményeket.

A közepes karriertől retteg

Bár Beckham még csak 26 éves, de ne feledjük, hogy az NFL-ben az elkapók máshogy öregednek, mint az irányítók, akik még 40 év körül is képesek csúcsteljesítményt nyújtani a legmagasabb szinten. A WR és RB poszton játszó játékosok teste viszont hamarabb elhasználódik, rengeteg ütést kapnak, hatalmasakat esnek, sokkal nagyobb tempóban közlekednek a pályán, így a sérülések is gyakoribbak az ő esetükben. Egy 32 éves irányító még ereje teljében van, de egy 32 éves elkapó már inkább kifelé megy a pályafutásából. De akkor Beckham nem is jó játékos? Röviden: de igen.

Beckham statisztikái a saját posztján kifejezetten jónak számítanak, ám ennek ellenére a csapatával az elmúlt években csak annyit ért el, hogy 2016-ben bejutott a rájátszásba, ahol az első meccsen ki is ejtette őket a Green Bay Packers.

OBJ pályafutásának eddigi legnagyobb eredményei:

  • 2014-ben az év újonc támadójának válaszották,
  • kétszer jelölték All-Pro játékosnak  (2015, 2016),
  • valamint háromszoros Pro Bowl-résztvevőnek mondhatja magát (2014, 2015, 2016)

A sztárelkapó, aki eddig egyetlen meccset játszott a rájátszásban ezek után nagy reményekkel kezdte a 2017-es évet, ám akkor egy súlyos sérülés miatt kénytelen volt kihagyni az egész szezont. Beckham idei éve nagyjából úgy alakul, mint ahogyan az előzők, vagyis szinte minden meccsen ő a csapata legjobbja, de ez a végére általában kevésnek bizonyul. A New York Giants jelenleg 3-8-as mérleggel áll az NFC keleti divíziójának utolsó helyén.

A vezetőség reagálva a történésekre gigantikus szerződést ajánlott Beckhamnek, amivel így ő lett az NFL legjobban kereső elkapója.

Őrült nagy pénzért írt alá öt évre Odell Beckham New Yorkban
A 25 éves elkapó bankot robbantott az NFL-ben.

Szerződés ide vagy oda, úgy látszik, Beckham száját nem lehet teljesen betömni pénzzel. A tegnapi Eagles ellen elszenvedett vereség után a támadójátékot bíráló kérdésekre az elkapó azt válaszolta, hogy ezekről kérdezzék meg inkább az edzőt. Ez pont olyan válasz, amit a csapat vezetése a legkevésbé sem akar egy sztárjátékos szájából hallani.

Pedig Beckhamnek igaza lehet, mivel rajta és az idén remekül teljesítő 21 éves újoncon, Saquon Barkleyn tényleg nem múlik semmi. Sokan azt gondolják, hogy a Giants gyenge telesítményéről a veterán irányító Eli Manning tehet, aki gyakorlatilag kirobbanthatatlan a csapat kezdőjéből, annak ellenére, hogy évek óta gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem csinál. Az ebben a helyzetben szenvedő elkapó a legtöbbször megpróbálja kikerülni az arra vonatkozó kérdéseket, hogy Manning miatt kinlódik-e az offense, általában csak annyit mond, hogy:

Nem tudja, Manning tehet-e róla.

Az egykori elkapólegenda, Terrell Owens már fogalmaz ilyen finoman, szerinte Odell Beckham Jr. azért nem tud jó teljesítményt nyújtani, mert Manning képtelen mögötte megfelelő szinten játszani.

Akárhogy is, Beckham többször, több helyen is elmondja, hogy semmi mást nem akar, mint kihozni magából a maximumot, amit a jelenlegi helyzetben nem tud megtenni.

NFL, 12. játékhét, eredmények:

Houston Texans-Tennessee Titans 34-17

vasárnap játszották:
Indianapolis Colts-Miami Dolphins 27-24
Los Angeles Chargers-Arizona Cardinals 45-10
Denver Broncos-Pittsburgh Steelers 24-17
Minnesota Vikings-Green Bay Packers 24-17
Cincinnati Bengals-Cleveland Browns 20-35
New York Jets-New England Patriots 13-27
Philadelphia Eagles-New York Giants 25-22
Tampa Bay Buccaneers-San Francisco 49ers 27-9
Carolina Panthers-Seatttle Seahawks 27-30
Baltimore Ravens-Oakland Raiders 34-17
csütörtökön játszották:
Detroit Lions-Chicago Bears 13-26
Dallas Cowboys-Washington Redskins 31-23
New Orleans Saints-Atlanta Falcons 31-17

Ajánlott videó

Olvasói sztorik