Sport

A pedagógus, aki tanítványa érdekében hagyta ott az iskolát

Milák Kristóf november elején bejelentette, otthagyja nevelőklubját, az Érdi Úszó Sport Kft.-t és a Budapesti Honvédba igazol. Igen ám, de az úszás egyéni sport, ahol a tanítvány általában kötődik az edzőjéhez, egyfajta szimbiózisban élnek, így a 18 éves úszó döntése befolyásolta edzője, Selmeci Attila életét is.

Milák Kristóf: Sokat bántottak, de nem tudtak megtörni
A magyar úszósport új felfedezettjének nem alakult zökkenőmentesen a karrierje. Interjú a világbajnoki ezüstérmessel, akit az uszoda világa keményített meg.

A 60 esztendős szakember „másodállású” edző. Főállásban testnevelő-tanárként dolgozott mindig is. Hajnalban kelt, megtartott egy edzést Kristófnak és a többi tanítványának, hogy aztán négy-hat tesióra megtartása után újra az uszodában kössön ki.

Selmecinek döntenie kellett, ezért csapot-papot maga mögött hagyott, és mindent egy lapra tett fel; otthagyta hivatását annak érdekében, hogy Magyarország jelenleg legtehetségesebbnek vélt úszóját a következő két évben teljes energiájával olimpiai éremhez segíthesse Tokióban.

Egyértelmű volt a számomra, hogy Kristóf bárhová is tart, nekem mellette van a helyem, igaz, a bukás veszélyével is számolnom kellett. Az is megfordult a fejemben, hogy mi lesz akkor, ha nem tudom még jobbra fordítani Kristóf fejlődését az új környezetében, de felülkerekedett bennem a Tokióra fókuszáló profi edző, és átmenetileg minden kételyem elpárolgott

– nyilatkozta Selmeci Attila az SzPress Hírszolgálatnak.

Selmeci sohasem tagadta, hogy az úszózseni Milákkal néha nehezen bír, és ilyenkor az ösztöne és a tapasztalata azt sugallja, hogy nem keménykednie kell, hanem két lépést hátra lépnie.

Egymásra vagyunk utalva, mind a ketten tudjuk, hogy ez már a függőség egy formája. Kristóf egészen különleges és nehéz ember, de nekem így kell elfogadnom őt, és nap, mint nap azon törni a fejemet, hogy miképpen tudok még jobb úszót faragni belőle, a mostaninál is hatékonyabb edzéseket tervezni

– adott betekintést az edzői pálya nehézségeibe a korábbi pedagógus.

Milák idén négyszeres ifjúsági Európa-bajnok lett, és három aranyat söpört be Buenos Airesben, a fiatalok olimpiai játékain, közben Glasgowban megnyerte első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét. Az évet a 200 méteres pillangóúszás világranglista vezetőjeként zárja. Ebből a sok jóból szeretne Selmeci még jobbat kihozni.

Noha Kristóf látszólag nem duzzad az erőtől, izomkolosszusnak pedig végképp nem lehet nevezni, a vízben úgy hasít, ahogy kevesen. Könnyű csontozatú, elképesztően jó a vízfekvése, a technikája pedig tankönyvbe illő.

A sportorvosok szerint is rendkívüli a teherbírása és a regenerációs képessége, orvosi szempontból így sem lehet csodabogárnak nevezni. Úgy látom, hogy a jövőben a 200 és a 400 méteres távok jelentik számára az ígéretes vadászmezőt, mert ott tud igazán játszani a tempóval, ritmusváltásokkal kivédhetetlen támadásokat indítani a riválisai ellen

– mutat a jövőbe Selmeci, aki annak is örül, hogy új klubja budapesti lakást biztosít Milák számára, ahonnan viszonylag gyorsan juthat el az új edzéshelyszínre, a Duna Arénába. Kristófnak idén még egy pénzdíjas versenye lesz Szentpéterváron, aztán tényleg a pihenés napjai következnek. Kell a kikapcsolódás, mert januárban háromhetes thaiföldi márciusban izraeli edzőtáborozásra indulnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik