Sport

Négy évre eltiltották az Európa-bajnok sprintert

24.hu
24.hu

2018. 11. 20. 20:49

Korábban a témában:

A Brit Doppingellenes Ügynökség (UKAD) hosszúra nyúlt eljárás végén négyéves eltiltással sújtotta Nigel Levine Európa-bajnok síkfutót. A 29 éves futótól tavaly november 24-én vettek mintát, amelyben klenbuterol nyomaira bukkantak. A brit sportági szövetség februárban előzetesen eltiltotta az atlétát, aki az UKAD előtt elfogadta a teszt eredményét, ám azt állította, hogy egy szennyezett táplálékkiegészítővel jutott szervezetébe az anyag.

A doppingellenes ügynökség kedden azt közölte, Levine-nek megadták a lehetőséget, hogy bizonyítsa állítását, ám végül nem tudta ezt megtenni, így négyéves büntetést szabtak ki rá.

Levine 2014-ben a szabadtéri Európa-bajnokságon nyert aranyérmet a brit 4×400 méteres váltóval, amellyel fedettpályán is nyert Eb-aranyat, valamint kétszer volt fedettpályás világbajnoki ezüstérmes és szerepelt a riói olimpián is. Egyéniben legnagyobb sikerét a 2013-as fedett Eb-n érte el, amelyen második lett.

Nyitókép: Julian Finney/Getty Images

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 9.
Grezsu Mihályné viszi haza az önkormányzat ajándékcsomagját a Nyíregyházához tartozó Szélsõbokorban 2016. december 9-én. A Magyar Posta dolgozói Nyíregyháza mintegy 19 ezer nyugdíjas lakosának kézbesítik a város 2500 forint értékû karácsonyi ajándékcsomagját.
MTI Fotó: Balázs Attila

Kihirdették a nyugdíjemelést

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.